4p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 24,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Molt kivéve az előző napi záróáruk felett végeztek. Takács András, az Equilor befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, az iráni-amerikai béketárgyalásokról érkező bejelentések, valamint a SpaceX tőzsdei bevezetése miatt nagyon jó volt a nemzetközi befektetői hangulat, amelyből a BUX vezető papírjai közül legjobban az OTP profitált. Emellett a pénzintézet saját részvény-vásárlásai és a kamatstop kivezetéséről érkező hírek is felfelé hajtották a részvény árát. A Mol a csökkenő olajárak miatt esett, míg a Richter a célárcsökkentés ellenére emelkedni tudott.

A Mol 104 forinttal, 2,65 százalékkal 3826 forintra csökkent 2,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1610 forinttal, 3,94 százalékkal 42 490 forintra erősödött, forgalmuk 18,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 40 forinttal, 1,49 százalékkal 2730 forintra nőtt, forgalma 2,5 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 280 forinttal, 2,4 százalékkal 11 930 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9262,76 ponton zárt pénteken, ez 51,03 pontos, 0,55 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Erős indexemelkedéssel zártak az európai tőzsdék, estek az energiaárak

Jelentős nyereséggel zártak pénteken a vezető európai részvénypiacok, miután javult a befektetői hangulat az Egyesült Államok és Irán közötti esetleges békemegállapodásról szóló hírek nyomán. A csökkenő olaj- és gázárak mérsékelték az inflációs és kamatkockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat, ami elsősorban a banki, turisztikai, ipari és luxuscikkeket gyártó vállalatok részvényeit támogatta.

A páneurópai STOXX 600 index 1,80 százalékos emelkedéssel zárt. Az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 2,09 százalékkal erősödött, napközben pedig történelmi csúcsot is elért. A londoni FTSE 100 index 1,55 százalékkal, a frankfurti DAX index 1,71 százalékkal, a párizsi CAC 40 index 1,81 százalékkal emelkedett. A milánói FTSE MIB index 1,93 százalékos nyereséggel új rekordot állított fel, míg a madridi IBEX 35 index 2,59 százalékkal került feljebb.

A heti teljesítményt tekintve a CAC 40 sorozatban negyedik hete emelkedett, az euró árfolyama pedig mintegy félszázalékos heti erősödés felé tartott. A pénteki kereskedés fő mozgatórugója az a piaci várakozás volt, hogy az Egyesült Államok és Irán a hétvégén keretmegállapodást köthet a konfliktus rendezéséről. A befektetők ennek hatására csökkentették az energiaellátási zavarokkal és az infláció gyorsulásával kapcsolatos félelmeiket, ami világszerte támogatta a részvénypiacokat, és mérsékelte a biztonságos menedéknek tekintett eszközök iránti keresletet.

A nyersanyagpiacokon jelentős korrekció következett be. Az amerikai WTI nyersolaj hordónkénti ára 84,40 dollárra csökkent, ami 3,77 százalékos napi visszaesés. Az északi-tengeri Brent olaj jegyzése 3,70 százalékkal 87,04 dollárra süllyedt. Az európai TTF földgázár 46,81 euróra mérséklődött megawattóránként, ez 5,80 százalékos csökkenés.

Az arany unciánkénti azonnali ára 4215,65 dolláron állt az európai piacok zárásakor, ami 0,11 százalékos emelkedésnek felelt meg. A nemesfém árfolyama ugyanakkor továbbra is nyomás alatt maradt a magasabb kamatkörnyezetre vonatkozó várakozások miatt, és a második egymást követő heti vesztesége felé tartott.

A devizapiacon az amerikai dollár indexe 99,71 ponton állt, 0,01 százalékkal emelkedve. Az euró árfolyama 1,1578 dollár volt, gyakorlatilag változatlan az előző napi szinthez képest. Az európai közös valutát a gyengébb dollár és az Európai Központi Bank kamatemelése támogatta, miközben a befektetők további monetáris szigorítás lehetőségét árazták be.

(MTI)

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG