2p

A vezető részvények közül csak a bankpapírok tudtak pluszban zárni a pesti börzén. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Alulteljesített a pesti tőzsde. Fotó: BET
Alulteljesített a pesti tőzsde. Fotó: BET

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, szerdán vegyes képet mutatott a magyar tőzsde napközben, a vezető részvények közül egyedül az OTP tudott emelkedni.

A nemzetközi tőzsdéken jelentős emelkedés volt látható, ezt a folyamatot nem követte a magyar börze, a BÉT a 0,30 százalékos emelkedésével alulteljesített a nemzetközi tőzsdékhez képest.

  • A Mol árfolyama 16 forinttal, 0,57 százalékkal 2780 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,13 százalékkal 14 350 forintra erősödött, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,17 százalékkal 603 forintra esett, forgalma 95,3 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,12 százalékkal 8590 forintra gyengült, a részvények forgalma 817,5 millió forintot ért el.

Pluszban nyitott Amerika

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,06 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,46 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,64 százalék emelkedést jelzett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest.

Ugyanekkor a londoni FTSE100 index 0,20 százalék mínuszban, a frankfurti DAX30 index 1,12 százalék pluszban állt, a párizsi CAC40 index pedig 0,36 százalék erősödést jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,79 dollárral, 0,97 százalékkal, 82,26 dollárra emelkedett. Az arany ára unciánként 0,11 százalékkal (2,20 dollárral) 2042,20 dollárra ment fel. A nemesfém ára szerdán csaknem héthavi csúcson is volt.

Még több pénz- és tőkepiaci cikket itt talál >>> 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG