5p

Pozitív a hangulat a tőzsdéken, a magas kamatok korszakának végét árazzák. Emiatt a Lehman-válság óta, 13 éve nem nyertek annyit állampapírokon a befektetők, mint idén novemberben. A magyar tőzsde alig emelkedik, a Mol visszahúzza. Két hatalmas tőzsdei kibocsátás is készül, elhunyt a második számú befektetési guru.

Jó a hangulat a nemzetközi tőzsdéken szerdán, a német DAX egy, a francia CAC 40 0,5 százalékkal megy fel, a brit FTSE pedig stagnál. A német papírok felülteljesítése mögött az ország költségvetési vitája állhat, nagyon úgy néz ki, hogy az állami kiadások nőni fognak.

Mindenütt segít a tőzsdéknek, hogy a dollár gyengül, az állampapírok pedig erősödnek (a hozamok csökkenek). Fokozódnak ugyanis a várakozások, hogy a Federal Reserve befejezte a szigorítási ciklust, jövőre pedig végre elkezdheti a kamatcsökkentést. Ezt erősítette Christopher Waller Fed-bankár keddi nyilatkozata is.

A német kötvények több mint négy hete emelkednek, mivel az adatok szerint az infláció tovább lassult. Ma Északrajna-Vesztfáliából újabb, meglepően jó inflációs adat érkezett. Jerome Powell Fed-elnök pénteken beszédet fog mondani, csütörtökön pedig egy sor fontos makroadatot publikálnak, és az OPEC+ is ülésezik.

A Mol a gyenge láncszem

A BUX index 0,3 százalékkal emelkedik, az OTP 0,7 és a Richter 0,6 százalékos drágulását a Mol 0,8 százalékos esése rontotta le.

A forint kedd délután erősödni kezdett, és a 380 körüli euróárfolyam leszállt 377-re. Szerdán ehhez képest látni némi forintgyengülést, a délelőtt során 378-ra ment vissza az euró ára. A földgáz több mint egy százalékkal olcsóbb lett, a kőolaj ugyanennyivel drágult.

Árfolyam

A dollár az oka mindennek?

Tovább gyengült a dollár, 1,10 közelébe ért az euróval szemben, ami augusztus óta nem fordult elő – írta a KBC Equitas. Október eleje óta így már öt százalékot gyengült, ami alapvetően a kockázatosabb eszközöknek is kedvező hír, a részvényeknél kedden érdemi mozgást nem láthattunk. A piaci szereplők egyre inkább azt várják, hogy a Fed részéről a kamatemelési ciklus véget ért, és hamarosan monetáris lazítás jöhet. Emiatt:

  • Új erőre kapott a forint, így már 377-es szint alá esett vissza az euró. A múlt szerdai 382 forinthoz képest ez érdemi javulást jelent.
  • A gyengülő dollárnak is köszönhetően tovább erősödtek a nemesfémek, az arany 2040, az ezüst 25 dollár felett van.
  • A kriptopiacoknak is kedvez a gyengébb dollár, a bitcoin újra a 38 ezer dolláros szint fölé kúszott, az ether 2040.

A Lehman válság óta nem történt ilyen

A kötvényárfolyamok 2008 óta nem látott ütemben emelkedtek novemberben, globálisan 4,9 százalékkal mentek fel – írja az Equilor Befektetési Zrt. A Lehman-válság idején, 2008 decemberében volt utoljára ennél nagyobb, 6,2 százalék a felértékelődés egyetlen hónap alatt.

A dollár erejét mutató DX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A dollár erejét mutató DX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Az irányadó jegybankok kamatemelési ciklusainak végét kezdték el beárazni a piacok novemberben. A recessziós aggodalmak enyhültek, ugyanakkor a piaci szereplők biztosabbá váltak abban, hogy a Fed és az EKB gazdasági lassulás esetén gyorsan reagálna, elkezdené csökkenteni az irányadó kamatokat.

Turbulens év végéhez közeledik a kötvénypiac.

Két hatalmas tőzsdei kibocsátás készül

A kisbefektetők is szívesen vesznek részt elsődleges részvénykibocsátásokban (IPO-k), mert olyankor gyakran jutányos áron lehet részvényekhez jutni. A Shein divatáru-kiskereskedő benyújtotta az amerikai szabályozó hatóságoknak a tőzsdei bevezetésről szóló kérelmet, amelyre jövőre kerülhet sor – írta a Yahoo a Bloombergre hivatkozva.

A Kínában alapított, de ma már szingapúri székhelyű kereskedő a Goldman Sachs, a JPMorgan és a Morgan Stanley befektetési bankokkal dolgozik együtt a tőzsdei bevezetésen. Ami a vállalatot akár 90 milliárd dollárra is értékelheti majd. A Shein eladásai mostanra messze meghaladják a Zara és a H&M árbevételét az amerikai “fast fashion” piacon.

Jön az új IPO-szezon?

A 2024-es IPO-jelöltek csapatának oszlopos tagja a Reddit, a fórumozó közösségimédia-portál, amely ismét tárgyalásokat folytat potenciális befektetőkkel a tőzsdei bevezetésről. A Reddit is a Morgan Stanley-vel és a Goldman Sachs-al dolgozik ezen, és akár 15 milliárd dolláros cégértéket is elérhet.

Az Egyesült Államokban IPO-t tervező vállalatokat hónapok óta hátráltatják az ingadozó árfolyamok, a szeptemberben és októberben megvalósított négy, nagyobb figyelemmel kísért tőzsdei bemutatkozás viszonylag gyengén sikerült.

Ez egy időre “becsapta az ajtót” a 2023-as nagyszabású tőzsdei bevezetések előtt – írta a Yahoo. Több mint egy évtized óta a legrosszabb IPO-év lehet az idei, de 2024-re jobbat várnak.

Elhunyt a második számú guru

A világ talán legnagyobb befektetési guruja, Warren Buffett legközelebbi bizalmasa és társa, Charlie Munger 99 éves korában elhunyt. Buffett sikereit jelentős részben Mungernek is köszönheti, ő volt az, aki meggyőzte őt egy olyan befektetési filozófiáról, amely végül rendkívül sikeres lett – méltatja világszerte a pénzügyi sajtó.

Buffett eredetileg csak a mélyen alulárazott, olcsó részvényeket kereste, “tisztességes vállalatokat csodálatos áron”. Munger meggyőzte őt arról, hogy a “tisztességes áron kínált csodálatos vállalatok” sokkal jobb üzletet jelentenek – írja az egyik nekrológ a sok közül.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45750 46280 +0,33% 46100 46130 4 241 420 450 HUF 2026-07-01 14:54:39
MOL 3754 3708 3778 +1,46% 3754 3758 779 164 456 HUF 2026-07-01 14:52:54
MTELEKOM 2646 2624 2666 -0,15% 2644 2648 552 393 818 HUF 2026-07-01 14:53:35
RICHTER 12090 12070 12230 +0,33% 12090 12100 293 954 280 HUF 2026-07-01 14:51:38
OPUS 362 355 367 +0,84% 360 362 22 805 752 HUF 2026-07-01 14:52:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lassan, de biztosan felfelé tart a BUX
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:53
A blue chipek vegyesen teljesítenek. 
Részvény / Deviza / Áru Mától nemcsak a magyar kriptósok szívhatnak
Eidenpenz József | 2026. július 1. 14:19
Július 1-től életbe léptek az Európai Uniós kriptovaluta-jogszabály rendelkezései, aminek következményeként több nagy globális kriptotőzsde felfüggeszti egyes szolgáltatásait a régiónkban. Az ügyfelek értékei kivonhatók, de új tőkét nem lehet elhelyezni ezeken a helyeken. Vannak viszont a listán engedélyezett cégek is.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Mol a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,67 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:22
Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 810,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 139 892,19 ponton, új történelmi csúcson zárt.
Részvény / Deviza / Áru Bronzérem jár a forintnak az erősödésért
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:00
 Összességében majdnem 8 százalékkal erősödött a januári szintekhez képest a forint az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Ennyibe kerül most egy euró
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:45
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 06:49
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lendületben az európai részvénypiac, jelentős indexemelkedéssel zártak a kontinens tőzsdéi
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:20
A részvénypiacokat elsősorban a technológiai papírok erősödése támogatta.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG