1p
A korábbi terveket felülvizsgálva a elektronikus kereskedés sem lesz a New York-i tőzsdéken hétfőn a Sandy hurrikán miatt, és elképzelhető, hogy a tőzsdék kedden is zárva tartanak.

Előzőleg a tőzsde tulajdonosai még azt közölték, hogy a "parketten" nem, de elektronikusan lesz kereskedés a hétfői napon.

Mi a különbség a hurrikán és a trópusi vihar között? Hogyan kapnak neveket a viharok? Hogyan befolyásolják a hurrikánok az olajpiacot? Tudjon meg mindent korábbi összeállításunkból >>

A New York-i értéktőzsdén és az árupiacon, a NYMEX-en megkezdik a készenléti tervek bevezetését, és a nap folyamán fogják csak közölni, hogy mikor folytatódhat a kereskedés. A NYMEX épülete közvetlenül abban a zónában fekszik Manhattanben, amelynek elrendelték a hurrikán miatti evakuálását.

Az elektronikus kereskedés mindkét tőzsdén a megszokott időben vette volna kezdetét, de a hatóságok végül úgy döntöttek, egyáltalán nem nyitnak ki a börzék. Az elektronikus tranzakciókat kezelő szerverek a New Jersey állambeli Mahwah-ban működnek. A Sandy hurrikán New Jerseyre is veszélyt jelent, a tőzsde tulajdonosai pedig úgy döntöttek, hogy a legnagyobb biztonság érdekében semmilyen kereskedés nem folyhat hétfőn.

Szupervihar, özönvíz, hóesés

Ritkán áll meg az életA New York-i tőzsdéken eddig csak ritkán akadályozta a kereskedést az időjárás. Hóvihar miatt 1996. január 8-án később kezdődött és korábban fejeződött be a kereskedés, az értéktőzsde 1985. szeptember 27-én viszont bezárt a Gloria hurrikán miatt. A nagy gazdasági világválság óta a leghosszabb ideig - négy napig - a 2001. szeptember 11-i merénylet miatt tartott zárva a tőzsde.

New Yorkban vasárnap este 7-kor leállt a tömegközlekedés, Michael Bloomberg polgármester elrendelte 375 ezer ember kitelepítését az alacsonyabban fekvő, áradás veszélyeztette területekről, a városba pedig a nemzeti gárda egységeit vezényelték. Elhalasztották a felújított Szabadságszobor hétfőre tervezett átadását, zárva tartanak majd az iskolák.

A meteorológusok szerint a Sandy, amelynek magja hétfő éjjel vagy kedd hajnalban éri el az amerikai szárazföldet - feltehetően New Jersey és New York állam magasságában - a ritka hibrid "szuperviharok" kategóriájába tartozik: a kavargó trópusi légtömegek sarkköri áramlásokkal keverednek, aminek következtében özönvízszerű esőzés és erős havazás is várható.

A viharzóna összesen mintegy 50 millió ember életét keserítheti meg és olyan nagyvárosokra terjedhet ki, mint Boston, New York, Washington, Baltimore és Philadelphia. Ötezer repülőjáratot töröltek és az Amtrak vasútvállalat beszűnteti az "északkeleti folyosó" üzemeltetését. A keleti parti olajfinomítók termelését csökkentették.

A hurrikán miatt hétfőn zárva maradnak a washingtoni szövetségi hivatalok és felfüggesztik az ENSZ New York-i központjának tevékenységét is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41250 40770 41390 +0,12% 41220 41250 2 949 797 110 HUF 2026-11-06 09:27:48
MOL 4908 4812 4980 -1,49% 4900 4914 734 794 470 HUF 2026-11-06 09:27:22
MTELEKOM 2864 2822 2864 -0,21% 2864 2870 119 036 338 HUF 2026-11-06 09:27:31
RICHTER 12890 12820 12900 -0,62% 12870 12890 286 202 080 HUF 2026-11-06 09:27:41
OPUS 200 200 200 0,00% 201 204 146 201 HUF 2026-11-06 09:05:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG