1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az első három negyedévben az Est Media konszolidált vesztesége 783 millió forint volt, 38,6 százalékkal több az előző év hasonló időszakánál, míg egyszeri tételek nélkül a veszteség 10 százalékkal 274 millió forintra mérséklődött. Sokat költöttek a társaság újjászervezésére. Az első három negyedévi adatok alapján egy részvényre 114,28 forint veszteség jut szemben a múlt évi 9,65 forinttal.

Üzemi szinten a kilenc havi veszteség 15 százalékkal 288 millió forintra esett vissza, s csak a harmadik negyedévet tekintve 44 millió forint üzemi szintű nyereséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 95 millió forint veszteséggel. A készpénztermelő képességet mutató kamat- és adófizetés, amortizáció és értékcsökkenés előtti nyereség (EBITDA) a harmadik negyedében 97 millió forint volt szemben a bázis időszaki 59 millió forintos veszteségével, míg az első kilenc hónapban az EBITDA mínusz 143 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi mínusz 230 millióval.

A beszámoló emlékeztet arra, hogy a társaságcsoport reorganizációja a rövid távú üzemi nyereség elérését és növelését helyezte előtérbe. Leszögezte azt is, hogy a 2011. június 24-én tartott közgyűlésen elfogadott reorganizációs intézkedések nyomán a társaság az időszak végéig lerakta a nyereséges működés alapjait.

A jelentés megjegyzi, hogy a reorganizációs lépések - elsősorban a veszteséges üzletágak leépítése - miatt az idei évben a konszolidált árbevétel csökken a 2010. évihez képest. A korábbi tájékoztatás szerint a múlt évben az Est Media konszolidáltan 8,35 milliárd forint árbevételt ért el. A társaság konszolidált mérlegének főösszege 2011. szeptember 30-án 10,52 milliárd forint volt, 21 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Az Est Media részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A részvény a pénteki kereskedést 207 forinton, az előző napinál 10 forinttal, 4,61 százalékkal olcsóbban zárta alig 7 millió forintos forgalomban. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 438, a legalacsonyabb 140 forint volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42010 41800 42190 +0,50% 42010 42090 2 435 948 380 HUF 2026-11-02 12:15:02
MOL 4980 4968 5020 -0,40% 4972 4976 482 377 063 HUF 2026-11-02 12:23:04
MTELEKOM 2870 2790 2878 +2,50% 2864 2868 905 676 224 HUF 2026-11-02 12:22:13
RICHTER 12940 12730 13080 -0,08% 12930 12940 282 309 690 HUF 2026-11-02 12:21:25
OPUS 196 192 201 +0,20% 193 197 9 391 333 HUF 2026-11-02 12:03:54
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG