2p

A dél-koreai autógyártók ünnepeltek az amerikai bejelentés hírére.

A dél-koreai autógyártók részvényei emelkedtek a keddi kereskedésben, miután Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter megerősítette, hogy az Egyesült Államok Dél-Koreára vonatkozó, 15 százalékrra csökkentett autóipari vámjai visszamenőleg, november 1-jétől lépnek életbe – számol be róla a CNBC.

„Eltöröljük a repülőgép-alkatrészekre kivetett vámokat is, és „kisimítjuk” Dél-Korea vámtarifáját, hogy Japán és az Európai Unió szintjéhez igazodjon” – mondta Lutnick az amerikai kereskedelmi minisztérium X-bejegyzése szerint.

A Hyundai Motor és a Kia Corp részvénye közel 5 százalékkal, illetve 3 százalékkal emelkedett a hír hallatán. A dél-koreai Kospi index 1,02%-ot ugrott, míg a kisebb vállalatokat tömörítő Kosdaq 0,13%-kal csökkent.

A szélesebb ázsiai–csendes-óceáni térség vezető tőzsdeindexei is jellemzően emelkedtek kedden.

Árfolyam

Japán irányadó Nikkei 225 indexe 0,54 százalékkal ment feljebb, a Topix index pedig 0,44 százalékkal bővült. A Nikkei legjobban teljesítő részvényei közé tartozott az ipari robotokat gyártó Fanuc, amely 5,86 százalékot ralizott.

A 10 éves japán államkötvény hozama 1,88 százalékra emelkedett, ami 2008 júniusa óta a legmagasabb szint. A háttérben az áll, hogy egyre nő a spekuláció azzal kapcsolatban, hogy a japán jegybank akár már ebben a hónapban kamatemelésre készülhet.

Eközben a 20 éves japán államkötvény hozama 2,915 százalékra ment fel, ami 1999 óta a legmagasabb érték. A 30 éves kötvény hozama történelmi csúcsra, 3,411 százalékra nőtt.

Visszatérve a tőzsdékhez: Ausztrália S&P/ASX 200 indexe 0,12 százalékkal emelkedett.

A hongkongi Hang Seng index 0,49 százalékkal nőtt a nyitásban, míg a szárazföldi kínai CSI 300 0,17 százalékkal csökkent. A hongkongi Alibaba Group részvényei közel 3 százalékot emelkedtek – immár harmadik egymást követő napon –, miután a technológiai óriás november 27-én piacra dobta Kínában Quark nevű mesterségesintelligencia-szemüvegét.

India Nifty 50 indexe 0,22 százalékos mínuszban nyitott, a BSE Sensex pedig 0,37 százalékkal csökkent.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG