3p
A kereskedelmi háborúban tett lépéseivel Donald Trump hol megtorpedózza a tőzsdei árfolyamokat, hol mentőövet dob a befektetőknek. Pénteken miatta zuhantak a piacok, így időszerű volt, hogy kicsit felénekelje az árfolyamokat.
Emmanuel Macron francia államfő és Donald Trump amerikai elnök (Forrás: MTI/EPA/CNP pool/Chris Kleponis)

Meglehetősen idegesek voltak az elmúlt napokban a tőzsdei befektetők, ennek ellenére a hétfői kereskedés viszonylag jól alakult.

Pénteken ugyanis Kína bejelentette, hogy 75 milliárd dollár értékű amerikai importtermékre fognak vámokat kivetni. Már ez önmagában aggodalomra adott okot, hiszen jelezte, hogy a helyzet nem a várva várt megegyezés felé fog elmozdulni. Mondani sem kell, hogy Donald Trump, meglehetősen agresszíven reagált. Az elnök erőteljes választ ígért a Kína által bevezetett új pótvámokra, ráadásul olyan hangnemben, ami megijesztette a piaci szereplőket, akik így is óvatosak lettek az elmúlt hetekben.

"Nincs szükségünk Kínára, és őszintén szólva sokkal jobb lesz nélkülük" - írta az elnök a Twitteren, aki azzal vádolta Kínát, hogy dollárban számolva ezermilliárdokban mérhető veszteséget okozott az Egyesült Államoknak azzal, hogy lopta és most is lopja az amerikai szellemi tulajdont. Azt ígérte, nem engedi, hogy Kína folytassa ezt a gyakorlatot, véget kell annak vetni, hogy Kína "hatalmas mennyiségű pénzt csináljon és lopjon az Egyesült Államoktól". Donald Trump az üzenetekben felszólította az amerikai vállalatokat, hogy azonnal kezdjék el keresni Kína alternatíváját, ideértve a termelés hazahozatalát. Közölte: utasítja a szállítással foglalkozó vállalatokat, köztük a FedExet, az Amazont, az UPS-t és a Post Office-t, hogy állítsák le az évente mintegy százezer amerikai életét kioltó fentanil, egy kábító fájdalomcsillapító eljuttatását az Egyesült Államokba.

Donald Trump azt is jelezte, hogy kész rá, hogy az eddiginél is magasabbra emelje a kínai importvámokat. Bejelentette, hogy 250 milliárd dollár értékű kínai árucikkekre a vámot a jelenlegi 25 százalékról 30-ra emeli, a szeptemberre tervezett 300 milliárd dollár értékű árura kirovandó tételt pedig 10-ről 15 százalékra srófolja fel.

A pénteki általános pánik után így hétfőn is veszteséggel kezdtek az európai tőzsdék, és a határidőd mutatók azt jelezték, hogy a Wall Streeten is folytatódik a csökkenés. A helyzet azonban megint vett egy érdekes csavart, ahogy az már annyiszor történt egy-egy zuhanás után, Trump engedékenyebb hangot ütött meg. Ez pedig a pesszimista várakozásokat varázsütésre megváltoztatta.

A hétfői pozitív fordulatot a kereskedelmi háború konszilidációjának esélye váltotta ki. Donald Trump amerikai elnök a G7 csúcstalálkozón vasárnap közölte, hogy Kína egy kedvező hangvételű telefonhívással jelezte visszatérési szándékát a tárgyalóasztalhoz. Trump "az egész világ számára nagyon pozitív fejleménynek" értékelte Kína jelzését.

A mostani nyilatkozathoz hasonlót persze sokat hallottunk már az elmúlt hónapokban, így amíg valódi konkrét lépéseket nem tesznek a felek, addig inkább csak gesztus jellegűnek tekinthetők. Másrészről viszont a mostani rendkívül ideges piaci hangulatban – ahogy azt látjuk, - már egy-egy megnyugtatónak tűnő nyilatkozat is felfele tudja lendíteni az árfolyamokat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 32170 32030 32440 -0,83% 0 0 9 152 875 010 HUF 2025-11-14 17:05:09
MOL 3046 3002 3060 -0,52% 0 0 930 925 772 HUF 2025-11-14 17:05:19
MTELEKOM 1740 1732 1770 -1,25% 0 0 1 207 665 516 HUF 2025-11-14 17:14:46
RICHTER 9725 9685 9885 -1,12% 0 0 2 767 878 545 HUF 2025-11-14 17:13:44
OPUS 527 525 533 0,00% 0 0 67 514 390 HUF 2025-11-14 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ha Trump megbillenti, a hatalmas pénzeszsák mindenkire ráborul
Czwick Dávid | 2025. november 15. 14:39
Kövér utalással érkezhet az újabb pénzeső, emiatt pedig ismét ömölhet a pénz a tőzsdékre. A vámosztalék ígérete.
Részvény / Deviza / Áru A padlóról állt fel a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 08:19
De továbbra sem felhőtlen a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Az euróval szemben erősödött a forint, a dollárt nézve nem áll jól
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 19:22
A napot és a hetet is pluszban zárta a forint az euróhoz képest. A heti mérleg a dollárhoz viszonyítva is pozitív, de pénteken gyengül a forint, közel 331-re.
Részvény / Deviza / Áru Eséssel zárta a hetet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 18:17
A BUX is csökkent, az amerikai rossz befektetői hangulat átterjedt az európai tőzsdékre is.
Részvény / Deviza / Áru Mínusszal indult az amerikai tőzsde, az arany ára is beesett
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 16:37
Ismét 4000 dollár közelébe esett vissza az arany ára, miközben a három irányadó amerikai tőzsdeindex egyaránt csökkent. 
Részvény / Deviza / Áru Az osztalék lesz az új kamat?
Eidenpenz József | 2025. november 14. 15:13
A részvények jellemzően sokkal többet hoztak hosszú távon, mint a kötvények, ráadásul az infláció néha megeszi a kamatot. De részvény és részvény között is óriási különbségek vannak. Milyen előnyökkel és kockázatokkal jár, ha osztalékvadászatra indulunk?
Részvény / Deviza / Áru Nem volt több meglepő húzás a BUX tarsolyában
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 12:35
A pozitív nyitás hamar tovaszállt, és mínuszban forgott ma délelőtt a hazai tőzsde mutatója.
Részvény / Deviza / Áru Mindenkit megkavart nyitásban a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 09:25
Az emelkedés rögtön átváltott csökkenésbe.
Részvény / Deviza / Áru A borzasztó számok után a tőzsde is esett
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 08:15
Az egész ázsiai kereskedési hangulatot lehúzták a gyenge kínai adatok.
Részvény / Deviza / Áru Hosszú volt az este, kóvályogva ébred a forint
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 08:02
Gyengült a hazai fizetőeszköz árfolyama a fő devizákkal szemben péntek reggel, az előző esti jegyzéshez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG