3p
Bár a cég nyeresége csökkent a legfrissebb negyedéves jelentés alapján, a fontosnak tartott orosz és a problémás Ukrajnában is nőtt a forgalom.

Emelkedő árbevétel mellett csökkent a Richter Gedeon Nyrt. nyeresége 2016 első negyedévében. A csütörtökön közzétett gyorsjelentés szerint a gyógyszergyár 12,19 milliárd forint nettó nyereséget ért el a január-márciusi időszakban, ami 19 százalékkal alacsonyabb a múlt év azonos időszakinál. Az üzemi eredmény egy egyszeri tételnek köszönhetően 6,9 százalékkal 14,8 milliárd forintra nőtt.

Forrás: Richter/BÉT

Túl a várakozáson

A társaság árbevétele 1,9 százalékkal nőtt az első negyedévben, 89,34 milliárd forintot tett ki, euróban számítva 0,8 százalékkal 286,4 millió euróra emelkedett. Az elemzők  nagyobb nyereségcsökkenést és az üzemi soron is visszaesést jeleztek előre.

A társaság a kínai piacon OTC termékeket értékesítő Gedeon Richter Rxmidas vegyesvállalat 100 százalékának felvásárlásához kapcsolódóan 3,45 milliárd forint egyszeri bevételt számolt el az első negyedévben, ebből adódik az üzemi eredmény jelentős növekedése. Az egy részvényre jutó eredmény 66 forint volt az idei első negyedévben, szemben a 2015 első negyedévi 81 forinttal.

Forrás: Richter/BÉT

A Richter magyarországi forgalma fél százalékkal 10,79 milliárd forintra emelkedett az első negyedévben. Az export árbevétel 1,0 százalékkal 251,8 millió euróra nőtt a bázisidőszakhoz képest. Az árbevétel növekedés Romániában, Oroszországban, Kínában és Lengyelországban együttesen meghaladta azt a forgalom visszaesést, ami az Egyesült Államokban, az Európai Unió keleti felén, az egyéb FÁK-országokban és Latin-Amerikában következett be - írták a jelentésben. <

Javuló kilátások Ukrajnában

Az orosz piacon euróban és rubelben is nőtt az árbevétel, amihez hozzájárult, hogy a várakozásokkal ellentétben nőtt a teljes orosz gyógyszerpiac az első negyedévben, valamint áremeléseket is érvényesített februárban a Richter. Ukrajnában két év jelentős visszaesés után, bár alacsony bázisról, de az idei első negyedévében kis mértékben nőtt a forgalom. Az egyéb FÁK-államokban csökkent az árbevétel, de Oroszországgal és Ukrajnával együtt összességében növekedést mutat a FÁK-régió.

Az európai uniós árbevétel 6 százalékkal emelkedett. A nyugati országokban tovább nőtt a forgalom, míg az unióhoz később csatlakozott országok összes forgalma csökkent, ezen belül a lengyel és a román piac viszont jelentős növekedést mutat.

Richter éves árfolyam

Amerikában 8,3 millió dollárral 7,6 millió dollárra esett vissza az értékesítés. A kínai árbevétel 18,5 százalékkal növekedve 14,1 millió eurót ért el. A latin-amerikai országokból származó árbevétel 0,8 millió dollárral 7,7 millió dollárra mérséklődött.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Százmilliárd forint forgott a héten a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 08:13
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 143 471,05 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban, mint az előző héten.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG