2p
Az év egyik legszomorúbb eseménye volt a forint év közepi zuhanása, úgy tűnik, most eljött karácsonyi gyógyulás a hazai fizetőeszköz számára. Az amerikai tőzsdéken soha nem látott decemberi zuhanás zajlik, a BÉT-en az OTP gyengélkedik ma.

Míg az előző 4 évben a forint árfolyama stabilan 310 körül ingadozott az euróhoz képest, majd idén év elején a 310-315-ös sávban tartózkodott, nyáron összeomlásszerű zuhanásba kezdett, a legrosszabb napokon 330-nál drágább is volt az euró.

Euró/forint, 10 év. 320-nál a kritikus szint

Sajnos az árfolyam aztán nem tért vissza a korábbi szintre, pedig fizetőeszközünk igen alulértékelt: jócskán 320 fölött maradt az euró jegyzése. Most az elmúlt napokban erősödés indult, jelenleg 321-nél tartunk, nem kizárt, hogy év végi zárásként egy jóval kedvezőbb árfolyamot fogunk látni, hisz így még mindig 3-4 százalékos leértékelődés lenne az idei év folyamán.

Az amerikai részvénypiacok szakadatlanul esnek, egészen kivételes decemberi zuhanórepülés bontakozott ki, a Nasdaq Composite grafikonján is jól láthatóan felerősödött az október elején indult eső trend.

Nasdaq Composite

Az európai tőzsdék is rosszul mutatnak, a német DAX 10 550 ponton áll, míg az évet 13 000 körül nyitotta. Az eltérés csak az, hogy míg Amerikában október elején zajlott a tetőzés, Európában már év elején kifulladt az emelkedő trend.

DAX, egy év

A hazai tőzsdén az OTP esik ma 2 százalékot 11 250 forintig, a Richter 0,3-ot javul 5585 forintig, a Telekom fél százalékkal drágul 438 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45520 46380 +3,02% 0 0 23 381 247 800 HUF 2026-07-21 17:14:07
MOL 4328 4184 4328 +2,46% 0 0 5 815 432 100 HUF 2026-07-21 17:09:22
MTELEKOM 2664 2622 2674 +1,06% 0 0 1 047 109 464 HUF 2026-07-21 17:07:17
RICHTER 11780 11780 11990 -1,26% 0 0 1 495 271 330 HUF 2026-07-21 17:05:02
OPUS 358 358 372 -3,50% 0 0 35 223 250 HUF 2026-07-21 17:08:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik? A forintot mintha satuba fogták volna
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:33
Nincs sok jó abban, ahogy az újabb keddi napon rajtolt a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak ezek az amerikai cégek a baljós árnyakra
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:02
A hétfői kereskedésben ennek a szektornak a képviselői minden rossz hírt le tudtak rázni magukról a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG