2p

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 498,86 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel 58 509,85 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint minden szempontból jól teljesített a BÉT, a jelentős emelkedés magas forgalommal párosult. Sághy Balázs úgy véli, a lendületes kereskedés nem a nemzetközi hangulatnak köszönhető, hiszen az európai tőzsdék alig emelkedtek. A BUX-ot jórészt a legnagyobb kibocsátók vállalati hírei hajtották, elsősorban a magas célár a Magyar Telekomra egy külföldi elemzőtől, valamint az, hogy a Richter egyik terméke bejuthat a kínai piacra. Nem maradt ki az emelkedésből az OTP sem, amely az európai banki árfolyamokkal együtt, míg a Mol a többi vezető részvényt követve erősödött - tette hozzá.

A Telekom erősödött a legjobban. Fotó: BÉT
A Telekom erősödött a legjobban. Fotó: BÉT

A Mol 12 forinttal, 0,43 százalékkal 2792 forintra erősödött, 847,3 millió forintos forgalomban,

Az OTP-részvények ára 125 forinttal, 0,86 százalékkal 14 670 forintra nőtt, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 13,0 forinttal, 2,15 százalékkal 617 forintra emelkedett, forgalma 483,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,42 százalékkal 8945 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 5131,64 ponton zárt hétfőn, ez 6,49 pontos, 0,13 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41600 42680 +0,29% 0 0 17 216 349 290 HUF 2026-04-27 17:07:35
MOL 4042 4030 4098 -1,41% 0 0 2 483 104 578 HUF 2026-04-27 17:06:35
MTELEKOM 2496 2492 2522 +0,16% 0 0 691 202 740 HUF 2026-04-27 17:05:06
RICHTER 13020 12920 13100 +0,15% 0 0 2 814 052 160 HUF 2026-04-27 17:05:05
OPUS 299 295 318 -11,01% 0 0 221 927 845 HUF 2026-04-27 17:12:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nézze meg, mire jutott a forint az euró és a dollár ellen!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:41
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Molnak volt rossz napja hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:19
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG