2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A BUX némi veszteséggel együtt is erősebb volt ma, mint Európa nagy része. Váratlanul megnőtt az amerikai kamatemelés esélye, az olaj pedig sokkal olcsóbb lett.

A BUX jobban teljesít

A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX veszteséggel zárta a pénteki tőzsdei napot: 0,2 százalékkal alacsonyabban zárt az index, mint csütörtökön. Ezzel még mindig megvertük Európa kétharmadát - a frankfurti DAX és a párizsi CAC40 is 1 százalékot meghaladó veszteségben zárt a gyenge reggeli német makroadatok után, a lengyel WIG20 pedig több mint 2 százalékkal lejjebb jár, mint tegnap.

A vezető magyar részvények közül az OTP-nek volt a legnagyobb forgalma, a bankpapírral közel 5 milliárd forint értékben kereskedtek, végül -0,1 százalékos mínuszban zárt. Veszített értékéből a Magyar Telekom is, a nap vesztese pedig a Richter lett: a gyógyszerpapír 0,7 százalékkal ér kevesebbet, mint tegnap. A bluechipek közül egyedül a Mol tudott minimális mértékben erősödni.

Előkerült egy újabb amerikai héja

Az amerikai tőzsdék szép nagy (1 százalék fölötti) mínuszban nyitottak, miután a Fed bostoni elnöke, Eric Rosengren beállt a héják táborába - azt mondta, ideje felkészülni a magasabb kamatokra. Ezzel a konszenzus szerint 60 százalék fölé nőtt az esélye annak, hogy még idén újabb amerikai kamatemelésre kerül sor. (Igaz a Fed egy másik döntéshozója, Daniel Tarullo pedig azt mondta pénteken: több bizonyítékot akar látni arra, hogy az infláció valóban hosszabb távon is emelkedik, mielőtt megszavazna egy kamatemelést).

A dollár erősödött az euróval szemben, a forint más impulzus híján egy az egyben lekövette a változást - az euró jegyzése így 308,5-ről 309,5-re emelkedett.

EUR/HUF

A kőolaj ára közel 1 százalékot esett, miután 17 éve nem látott mértékben csökkentek az amerikai tartalékok egy trópusi vihar miatt.

A WTI kőolajfajta pénteken

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36050 35780 36490 -1,12% 36040 36080 8 070 495 290 HUF 2026-03-19 15:34:56
MOL 3804 3780 3834 +1,12% 3804 3806 2 311 926 822 HUF 2026-03-19 15:34:46
MTELEKOM 2000 1988 2040 -1,23% 1998 2000 1 431 560 282 HUF 2026-03-19 15:34:42
RICHTER 11690 11540 11810 -1,60% 11690 11700 1 096 903 110 HUF 2026-03-19 15:30:55
OPUS 499 496 503 -0,20% 496 499 26 755 856 HUF 2026-03-19 15:09:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mínuszban az amerikai tőzsdék, a gázár az egekben
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:42
Az európai gáz ára rekordot dönt.
Részvény / Deviza / Áru Esésbe fordult a magyar tőzsde, csak a Mol tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:52
Közel 1 százalékot bukott a BUX fél nap alatt.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült: Trumpnak igenis fáj az, ami pénzesővel kényezteti a tőzsdehuszárokat
Czwick Dávid | 2026. március 19. 14:39
Akármennyire hangosan üzeni is Donald Trump a világnak, hogy hidegen hagyja a kőolaj árának megállíthatatlan vágtája, a színfalak mögött egészen más folyamatok zajlanak. A jelenlegi, főleg az esetleg romló helyzet húsbavágó jelentősséggel bír az amerikai elnök számára, de ez nem kell, hogy zavarja az élelmes árupiaci kereskedőket. Eddig nem a nemesfémek voltak a sztárok, viszont a fekete arany mostani nagy napjai némiképp ellensúlyozhatják az iráni válság óta látott kedvezőtlen tőzsdei hullámokat.
Részvény / Deviza / Áru Brutális emelkedésben a földgáz, a tőzsdék gyengélkednek
Imre Lőrinc | 2026. március 19. 12:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 3,75 pontos nyitás után csökkent csütörtök délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Megint a gödör alját tesztelik a nagy tőzsdék, így kezdett a magyar piac
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,75 pontos emelkedéssel, 122 259,48 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Így váltják ma reggel a dollárt és az eurót
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 06:45
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is közrejátszott abban, hogy gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Megszólalt az amerikai jegybank az iráni háború és Trump vámjainak gazdasági hatásairól
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 06:26
Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta az irányadó dollárkamatot.
Részvény / Deviza / Áru Jócskán veszített erejéből a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:40
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ez az oka, hogy az OTP húzórészvény volt szerdán
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:17
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,34 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 122 255,73 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Bal lábbal keltek a tengerentúli börzék
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:27
Csökkenéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG