A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,1 százalékot emelkedett, 152 996 pontra. A forgalom majd 18,8 milliárd forint volt.
Az OTP 0,2 százalékot emelkedett, 46 240 forintig. A Mol 0,3 százalékot erősödött, 5175 forintra. A Magyar Telekom 0,3 százalékot csökkent, 2554 forintig. A Richter 0,5 százalékos erősödéssel zárt, 12 900 forinton.
Az eurót az esti órákban 362 forint 20 filléren jegyezték.
Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta: a BUX kis emelkedéssel zárt, ami a múlt pénteki esés enyhe korrekciója. Fontos magyar vállalatspecifikus hír nem érkezett a hét első kereskedési napján. Az éppen enyhülő közel-keleti konfliktus miatt csökken az olaj ára, kisebb a nemzetközi feszültség, az amerikai kötvényhozamok is estek, ennen hatására az európai és az amerikai tőzsdéken is pozitív hangulatban folyt a kereskedés – jelezte.






