A BÉT honlapján csütörtökön közzétett határozat szerint az átsorolást a kibocsátó kérte, és a tőzsde vizsgálata szerint a BTel törzsrészvényei eleget tesznek a tőzsdei szabályzat magasabb kategóriára vonatkozó előírásainak.
Az alternatív távközlési szolgáltató cég részvényeit 2012 májusában vezették be a BÉT-re. A 100 forint névértékű papírokkal csütörtök délután 990 forinton kereskedtek. Ez alapján a 886 millió forint jegyzett tőkéjű társaság piaci tőkeértéke 8,77 milliárd forint. Az elmúlt egy évben a BTel részvények legmagasabb árfolyama 1392, a legalacsonyabb 897 forint volt.
A BTel a februárban közölt előzetes eredménykimutatása szerint 2013-ban 4,32 milliárd forint árbevételt ért el az előző évi 3,55 milliárd forint után. Üzemi eredménye tavaly 767 millió forintra nőtt a 2012. évi 333 millióról. A tavalyi évet 859 millió forint adózás utáni eredménnyel zárta, míg 2012-ben 60 millió forint volt a nyeresége.
A Business Telecom Nyrt. (BTel) részvényeit átsorolták a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájába a standard kategóriából március 10-i hatállyal.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A semmiből jöt – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
13 perce
-
Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
körülbelül 1 órája
-
Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének
körülbelül 1 órája
-
Megtámadták a magyar újságírók szervezetének felületét
2 órája
-
Közeleg a katasztrófa a földeken: a kukorica máris a múlté
2 órája
-
Hoppá! Ingyenessé vált ez a fizetős strand
3 órája
-
Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
3 órája
Mfor.hu Top24
- Túlélési verseny a fokhagymapiacon
- Irán új korszakot nyit a Hormuzi-szoros felett – Amerika nélkül
- Felpörgött az utasbiztosítási piac: nő a kereslet és az átlagdíj is
- Gulyás Gergely kiosztotta a parlamenti posztokat
- Magyar Péter lemondott saját cége éléről
- Nézze! Így vág neki a forint a hosszú hétvégének
- Tengernyi adatot loptak a kormányközeli médiacégtől – nyilvánosságra hozták
Részvény
Túlélés a pénzügyi bizalmatlanság viharaiban
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 5. 12:00
Újabb és újabb válságba kerül Európa, mely a kis-és középvállalatokat sem kíméli.
Részvény
Újraéled a legendás márka: ez lesz a következő telefonod?
Privátbankár.hu | 2016. május 18. 16:00
A Microsoft megszabadult a Nokiától, amely önálló androidos telefonokkal és tabletekkel rukkol majd elő a Foxconn segítségével.
Részvény
Téged is átvert a Fortress? Irány a rendőrség!
Privátbankár.hu | 2016. február 17. 16:12
A befektetési csalással vádolt Fortress Holdings LLC minden magyarországi károsultja, aki a hatóság felé feljelentést tett, megtekintheti a nyomozás őt érintő iratait.
Részvény
Álmos, de jó kedélyű tavaszi nap volt a mai a BUX történetében
Privátbankár.hu | 2015. április 15. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 102,42 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 22 077,64 ponton zárt szerdán.
Részvény
Macedón leányvállalat után kap osztalékot a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2015. április 15. 16:43
A MakTel a mai napon közgyűlést tartott, amelyen 2,26 milliárd macedón dénár osztalék kifizetéséről határozott.
Részvény
A görögök meglökhetik a magyar papírokat
Privátbankár.hu | 2015. február 23. 09:29
A kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett szakértők.
Részvény
A görög tárgyalások irányítják az utolsó kereskedési napot
Privátbankár.hu | 2015. február 20. 09:06
Görögország továbbra sem veszíti el a piaci megfigyelők fókuszát a hét utolsó kereskedési napján. A kiéleződő ellentétek befolyásolhatják a tőzsdét.
Részvény
5 millió dollárt ad a Richter a nőgyógyászatra
Privátbankár.hu | 2015. február 19. 08:46
Az Evestra Inc. nőgyógyászati készítményeken dolgozik Texasban. A Richter Gedeon Nyrt. most ötmillió dollárt adott a fejlesztésekre.
Részvény
Nyugodt reggelre számítanak az elemzők az európai piacokon
Privátbankár.hu | 2015. január 27. 09:30
Megszűnt a görög parlamenti választás eredményének hatása a piacokon, az indexek emelkedésre számítanak legtöbben a reggeli órákban.
Részvény
Egy bankcsőd is borzolta a kedélyeket a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2014. december 9. 17:56
Pocsék nemzetközi hangulatban estek a vezető részvények Budapesten. A CIG megszenvedi a Széchenyi Bank bedőlését: szép pénzt bukhatnak.
Heti top
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben 2026. április 29. 15:46
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Makro / Külgazdaság
Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének
Majdnem 200 aktivista érintett.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Növekvő bevétel, csökkenő nyereség a magyar milliárdosok energiaitalos cégénél2026. április 30. 14:30 -
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Családi okokra hivatkozva lép vissza Szécsi, Gulyás „harag nélkül megértette”
12:55
-
Éles hangvételű írás bírálja az egri színházi viszonyokat
11:38
-
Bódi Zsolt képviselő sértő közgyűlési kijelentése után vizsgálatot követelnek Vágner Ákos polgármestertől
10:46
-
Itt tartanak az útfelújítások Egerben
09:14
-
Pósfai Gábor lesz a belügyminiszter, Melléthei-Barna Márton az igazságügyi miniszter
08:06
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Bod Péter Ákos: Baráti elválás a forinttól
2026. május 1. 06:04
-
Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
2026. április 30. 17:07
-
Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
2026. május 1. 10:44
-
Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
2026. április 30. 19:34
-
Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
2026. május 1. 09:24
Enyhülés az olajpiacon. 

