TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
A Microsoft megszabadult a Nokiától, amely önálló androidos telefonokkal és tabletekkel rukkol majd elő a Foxconn segítségével.

Végre pontot tett a redmonti gigavállalat az egyik legrosszabb üzlete végére: eladta az alacsony-közép kategóriás Nokia telefonok gyártásával foglalkozó üzletágát - számol be a Verge.

A vásárló az FIH Mobile, amely a Foxconn leányvállalata. A kínai cég a dolgozók kizsákmányolásáról és az elektronikai készülékek gyártásáról ismert: iPhone, Kindle Playstation, Blackberry és a Wii U is náluk készül például. A részleg 350 millió dollárért cserélt gazdát és 4500 alkalmazottat érintett. A Foxconn innetől használhatja a Nokia márkanevet és a fejlesztéseiket.

A Nokia most azt tervezi, hogy egy új cégen, a Nokia-veterán Arto Nummela által alapított HMD Globalon keresztül árusítja majd az androidos operációs rendszert futtató készülékportfóliót. A Foxconn és a HMD között most megegyezés is született, hogy közösen dolgoznak a brand újraélesztésén.

Mi lesz a Lumiákkal?

A hivatalos kommunikáció szerint a Microsoft nem áll le a Window Phone alapú készülékek gyártásával, még az előző negyedéves nagy  bukta után se, amikor 73 százalékkal esett vissza az eladott készülékek száma. A tervek szerint egy új, a Surface Phone elnevezésű projekttel térnek vissza jövőre, riválist állítva a Samsung és Apple termékeknek.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

A Privátbankár HITELES, MEGBÍZHATÓ és EGYEDI információkat kínál, most, a válság alatt és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes, világos és érthető elemzéseket, amelyek segítenek a gazdasági, befektetési döntések meghozatalában.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon után, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Részvény Túlélés a pénzügyi bizalmatlanság viharaiban
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 5. 12:00
Újabb és újabb válságba kerül Európa, mely a kis-és középvállalatokat sem kíméli.
Részvény Téged is átvert a Fortress? Irány a rendőrség!
Privátbankár.hu | 2016. február 17. 16:12
A befektetési csalással vádolt Fortress Holdings LLC minden magyarországi károsultja, aki a hatóság felé feljelentést tett, megtekintheti a nyomozás őt érintő iratait.
Részvény Álmos, de jó kedélyű tavaszi nap volt a mai a BUX történetében
Privátbankár.hu | 2015. április 15. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 102,42 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 22 077,64 ponton zárt szerdán.
Részvény Macedón leányvállalat után kap osztalékot a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2015. április 15. 16:43
A MakTel a mai napon közgyűlést tartott, amelyen 2,26 milliárd macedón dénár osztalék kifizetéséről határozott.
Részvény A görögök meglökhetik a magyar papírokat
Privátbankár.hu | 2015. február 23. 09:29
A kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett szakértők.
Részvény A görög tárgyalások irányítják az utolsó kereskedési napot
Privátbankár.hu | 2015. február 20. 09:06
Görögország továbbra sem veszíti el a piaci megfigyelők fókuszát a hét utolsó kereskedési napján. A kiéleződő ellentétek befolyásolhatják a tőzsdét.
Részvény 5 millió dollárt ad a Richter a nőgyógyászatra
Privátbankár.hu | 2015. február 19. 08:46
Az Evestra Inc. nőgyógyászati készítményeken dolgozik Texasban. A Richter Gedeon Nyrt. most ötmillió dollárt adott a fejlesztésekre.
Részvény Nyugodt reggelre számítanak az elemzők az európai piacokon
Privátbankár.hu | 2015. január 27. 09:30
Megszűnt a görög parlamenti választás eredményének hatása a piacokon, az indexek emelkedésre számítanak legtöbben a reggeli órákban.
Részvény Egy bankcsőd is borzolta a kedélyeket a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2014. december 9. 17:56
Pocsék nemzetközi hangulatban estek a vezető részvények Budapesten. A CIG megszenvedi a Széchenyi Bank bedőlését: szép pénzt bukhatnak.
Részvény Mélyrepülésben a Tesco, szakadnak a papírok
Privátbankár.hu | 2014. december 9. 10:22
A piaci várakozásoktól jóval elmaradó eredményre számít idei teljes pénzügyi évében a Tesco.
hírlevél