4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Rengeteg az ellentmondás abban, ahogyan a magyarok az öngondoskodásról gondolkodnak.
EPA/Stefanos Rapanis

A 2011-es indulása óta nem volt még ilyen magasan az OTP Öngondoskodási Index értéke. Jelenleg 38 ponton áll. Az idén tizedik alkalommal publikált index eredményeiből kiderül, hogy tavaly óta jelentősen nőtt azok aránya, akiknek van banki, pénzpiaci megtakarítása, és még többen vannak a pénzügyi öngondoskodási tervekkel rendelkezők. 37 százalékról 44 százalékra ugrott azok aránya, akik szeretnének belevágni valamilyen öngondoskodási formába a következő évben.

Nyílik az olló

A változás nem homogén, a társadalmi olló egyre jobban nyílik – hívta fel a figyelmet Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. Az iskolázottabb, vagyonosabb középkorúak körében jóval magasabb a megtakarítási képesség, szándék és a megtakarítási arány is. A legfiatalabbak, a legidősebbek, és a vidékiek életében az öngondoskodás jelenleg még kevesebb szerepet kap.

Mibe tesszük a pénzünket?

A mostani mérés alapján a legnépszerűbb öngondoskodási termékek, mint az életbiztosítás, a lakástakarék, az egészség- és önkéntes nyugdíjpénztár, valamint a betegségre kötött biztosítások mindegyike növelni tudta részesedését, ellentétben a lekötött betéttel, ami az alacsony kamatkörnyezet miatt jelentősen veszített népszerűségéből. Az OTP Öngondoskodási Index adatai alapján az előző időszakhoz képest hatodával kevesebben tartják ebben a formában a megtakarításukat. A pörgő ingatlanpiac, a várható magas hozam és a kis kockázat miatt a lakástakarék egyre népszerűbb megtakarítási termék Magyarországon.

A megtakarítási célok esetében továbbra is a váratlan helyzetek, az ingatlancélok és az utazás a három dobogós, azonban egyre többen tesznek félre egy lehetséges egészségügyi kezelés költségére is.

5 százalék az infláció?

Az emberek harmada otthon tartja a pénzét, a nyilvánvaló biztonsági kockázatokellenére is.  Ennek egyik oka, hogy az alacsony kamatkörnyezet egyre inkább tudatosul az emberek fejében. Egyre többen gondolják ugyanis úgy, hogy jelentős hozamot csak nagyobb megtakarításon, vagy nagyobb kockázatvállalás mellett lehet realizálni. Éppen ezért például a kisebb összegeket inkább kéznél tartják.

A pénzintézetekkel szembeni bizalmatlanság eddig sem volt oka a pénz otthontartásának és ez tovább marginalizálódott, legalábbis sokkal kevesebben tartják amiatt otthon a pénzüket, mert tartanának attól, hogy nem kapják vissza a vagyonukat.

A kamatokkal és inflációval kapcsolatos válaszokból az látszik, hogy mértéküket még mindig a megszokásaik és az elvárásaik alapján ítélik mega megkérdezettek. Hiába közel 0 százalék három év óta az infláció, az emberek 5 százalékra teszik a mértékét. A betéti kamatokat is túlbecsülik, 4 százalékos rátát tippelnek. Mivel ilyen magas hozamot évek óta nem lehet elérni betétekkel, a szakértők úgy vélik, a válaszok inkább vágyakat tükrözik.

Kevesek kiváltsága a magánegészségügy

Az emberek közel fele gondolja úgy, hogy az állami egészségügyi ellátás mellett hasznos lenne igénybe venni magánegészségügyi ellátást is. Az állami egészségügyben elsősorban a hosszú várólistákkal, a nem megfelelő kezeléssel és felszereltséggel elégedetlenek a megkérdezetteket. Az emberek ötöde szerint, ha már egyszer fizet, akkor azt hálapénz helyett fordíthatná magánellátásra is. Ami visszatartja őket a magánszolgáltatások igénybe vételétől, az a vélt vagy valós drágaság: maazemberek többsége (56%) megfizethetetlennek tartja, és aki szerint megfizethető egyébként, az is drágállja a szolgáltatásokat. Mindennek eredménye, hogy az elmúlt három évben csak minden ötödik ember vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást.

Majd az állam eltart

A megkérdezettek közel háromnegyede kiszámíthatatlannak tartja pénzügyileg a jövőjét. Ezzel függ össze, hogy az OTP Öngondoskodási Index mérése során még soha nem volt ilyen magas, 73 százalék azok aránya, akik szerint az állam feladata a tisztes időskor megteremtése. Paradox ez az állapot – mondja Kovács Antal vezérigazgató-helyettes -, hiszen miközben tíz emberből hét arra számít, hogy nem lesz elég az állami nyugdíj, mégis jelentős részük abból akar megélni. Az emberek egyszerűen arra számítanak: majd az állam megoldja helyettük.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG