2p
A vállalkozások 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakás vásárlását, építését, bővítését, korszerűsítését vagy akadálymentesítését.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára úgy számol: a lakáscafeteria több mint 600 ezer lakáshitelesen is segíthet. Az adómentes támogatást a lakáshitel törlesztése mellett új vagy használt lakás vásárlására, építésére, korszerűsítésére, akadálymentesítésére és legalább egy lakószobával történő bővítésére is fel lehet használni. A munkáltató a lakás értékének 30 százalékát, öt év alatt maximum 5 millió forintot adhat ilyen támogatásként adómentesen.

Az adóhivatalhoz beérkezett adatok szerint 2016-ban a lakáscafeteriának köszönhetően 41 ezer munkavállaló csökkentette összességében 18 milliárd forinttal lakáscélra felvett hitelét.

Ahol a munkáltató a cafeteriarendszerben biztosít dolgozó számára a béren túl is különféle juttatásokat, ott, mivel jellemzően az év elején kell dönteni, az érintetteknek érdemes megfontolni a lakáscafeteria választását. Nagyon kedvező lehetőség az adómentesen adható lakáscafeteria, hiszen a juttatást egy az egyben, mindenféle levonás nélkül kapja meg a munkavállaló, ugyanis semmilyen közterhet nem kell fizetni utána - emlékeztet Tállai.

A feltételek 2016 nyarától lettek kedvezőbbek: azóta már arra lakásra is igénybevehető a támogatás, ahol a szobaszám egy-két együttlakó családtag esetén nem haladja meg a három szobát, három-négy ember esetén pedig a négy szobát. Ezen felül minden további ember esetén egy lakószobával nő a méltányolható méret maximális értéke.

Azért itt is van mire odafigyelni, hogy ne legyen bukta a vége

A munkavállalók és a munkáltatók körében is népszerű juttatási forma az adómentesen nyújtható lakáscélú támogatás, azonban nem árt tudni, hogy ezzel a cafeteriával is számos szabályt kell betartani, amelyek elmulasztása komoly anyagi következményekkel járhat. Korábbi összeállításunk a lakás-cafeteria fontos tudnivalóiról >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG