3p

Új konstrukciókkal rukkol elő a Diákhitel Központ: a szak- és a felnőttképzésben is igényelhető lesz hitel május 31-től - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

A lapnak Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: az új lehetőség nagyban hozzájárulhat a pozitív munkaerőpiaci trendek fennmaradásához és a magyar gazdaság eddiginél is gyorsabb növekedéséhez.

A képzési hiteleket a három hónapot meghaladó idejű felnőtt- és szakmai képzésekre, illetve részszakmára felkészítő szakmai oktatásra lehet igénybe venni. Ez nagy újdonság, mert rengeteg olyan felnőtt van, aki szívesen jelentkezne különböző átképzésekre vagy továbbképzésekre, de eddig ezt anyagi okokból nem tehette meg - jelezte a vezérigazgató. Ismertetése szerint a képzési hiteleket a meglévő diákhitelekkel szinte azonos feltételekkel vezetik be a 18 és 55 év közötti korosztálynak.

Új típusú diákhitelekkel támogatnák a felnőttképzést
Új típusú diákhitelekkel támogatnák a felnőttképzést

Magyar Péter kifejtette: a már működő diákhitelezéshez hasonlóan itt is két konstrukció lesz elérhető. A szabad felhasználású hitel, amit akár havi 150 ezer forint értékben lehet igényelni; és a kötött felhasználású kölcsön, ami a választott képzés díjának összegét fedezi, legfeljebb félmillió forintig. Az előbbi hitel kamata 1,99 százalék, az utóbbi viszont kamatmentes az állami támogatásnak köszönhetően. Mindkét megoldás közös jellemzője, hogy nem szükséges a kölcsönhöz fedezet, nincs előzetes hitelbírálat, bármikor díjmentesen elő- és végtörleszthető.

A különböző diák- és képzési hitelek ráadásul egymással párhuzamosan vagy egymást követően is felvehetők - fűzte hozzá Magyar Péter. A szabad felhasználású hiteleknél ugyanakkor bevezetnek egy 8 millió 250 ezer forintos limitet is, hogy megakadályozzák a túlzott eladósodást.

A vezérigazgató hangsúlyozta: a magyar kormánynak kiemelten fontos, hogy elősegítse az élethosszig tartó tanulást. Lényeges, hogy a kevésbé tehetősek is elérhessék az ehhez szükséges támogatásokat. A DK Zrt. úgy számol, hogy jelenleg 120 ezren lehetnek jogosultak a képzési hitelekre.

Magyar Péter hangsúlyozta: az új képzési hitelekre is érvényes lesz a családtámogatási kedvezmény, vagyis a hitelfelvételt követően született második gyermek után az édesanyák tartozásának felét elengedik, a harmadik gyermek születése után pedig egyáltalán nem kell visszafizetni a kölcsönt. A kedvezménnyel a diákhiteleknél már eddig is sokan éltek, összesen majdnem hatmilliárd forint tartozást engedett el a központ. A vezérigazgató közölte, hogy tavaly több mint 31 milliárd forint összegben folyósítottak diákhitelt, amire sosem volt még példa.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG