2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Még ma is megvan 2802 milliárd forint a magánnyugdíjpénztári vagyonból. Pontosabban papíron van meg, az MNB ekkora összeget tart nyilván, mint az államháztartás tartozása. Valójában azonban ebből semmi nincs meg, amit a volt tagok nyugdíjukban megkaphatnának. Csak a mögöttes jogosultság él a szolgálati időre. Ezt a helyzetet azonban nem mindenki fogadja el, több feljelentés is született, amelyeket azonban az ügyészség rendre visszadob. De miért?

Eddig minden feljelentést visszadobott az ügyészség, amelyek ellenzéki képviselőktől érkeztek és a magánnyugdíjrendszer kivéreztetésével az államhoz visszairányított mintegy 3000 milliárd forint vagyon sorsát érintették. Korózs Lajos szocialista képviselő tavaly januárban tett feljelentést, Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció képviseletében pedig idén tavasszal fordult az ügyészséghez.

Mindketten azon az állásponton voltak, hogy a vagyonnal kapcsolatos döntéseik meghozatalakor a volt pénztártagokat félretájékoztatták, becsapták, mert a kormányzati ígéretek ellenére ezek a megtakarítások nem kerültek egyéni számlákra az állami nyugdíjrendszerben.

Az ügyészség azonban megalapozatlannak tartotta a csalásra, megtévesztésre felfűzött feljelentéseket, ezért elutasította azokat. Dobrev Kláráét arra hivatkozva, hogy hasonló tényállású feljelentésről - Korózs Lajoséról - már született ügyészségi döntés.

A DK EP-képviselője portálunkat arról tájékoztatta a héten, hogy panasszal kíván élni, mert az ő feljelentése más tényálláson alapul megítélése szerint. Arról is beszélt kollégánknak, hogy uniós politikusként is figyelemmel kívánja kísérni a papíron még mindig nyilvántartott, ma is 2802 milliárd forint értéken kimutatott egykori pénztári vagyon elszámolását. Elárulta, hogy milyen esetben lenne kész uniós bírósághoz fordulni ebben az ügyben.

További részletek kollégánk, Baka F. Zoltán videós anyagában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG