Tavaly fizetett először a magyar állam prémiumot a nyugdíjasoknak, s a friss, az előzetes várakozásoknál is jobb gazdasági adat alapján ez idén is minden bizonnyal így lesz – mondta a Magyar Időknek a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András megjegyezte: a kormány a jövő évi költségvetés kialakításakor szintén számolt a nyugdíjprémiummal.
A napilap cikke emlékeztet: a jogszabály szerint akkor kaphatnak novemberben prémiumot a nyugdíjasok, ha a magyar gazdaság jól teljesít, növekedése meghaladja a 3,5 százalékot, miközben a költségvetési hiány mértéke is a tervek szerint alakul.
Tállai elmondta: a legfrissebb adat szerint a második negyedévben 4,8 százalékkal nőtt a magyar GDP, azzal számolnak, hogy egész évben négy százalék felett lehet a hazai gazdasági bővülés.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt. 
