1p
A magyarok 56 százaléka gondolja fontosnak azt, hogy az elkövetkező időkben pénzt tegyen félre - olvasható egy 12 országra kiterjedő felmérés szerint.

A vizsgált országok közül a magyar megtakarítási hajlandóság volt a legmagasabb. A második helyen álló Szerbia esetében ugyanez az érték mindössze 44 százalék. A magyarok havonta átlagosan 14 411 forintot takarítanak meg, amelyből pénzügyi tartalékot képeznek vészhelyzet esetére, valamint tartós fogyasztási cikkek vásárlására tesznek félre.


Az 500 magyar lakos  megkérdezésén alapuló kutatás a magyar lakosság megtakarítással kapcsolatos szokásait, hozzáállását, motivációit és aggodalmait, valamint a pénzügyi ismereteket és oktatást vette nagyító alá. Hasonló felmérés készült Ausztriában, Csehországban, Horvátországban, Lengyelországban, Montenegróban, Németországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Törökországban és Ukrajnában.

Bár az előző évhez képest 2 százalékkal csökkent azoknak a száma, akik számára a takarékoskodás nagyon fontos, a magyarok így is toronymagasan vezetnek a vizsgált országok között a megtakarítási hajlandóságot illetően. Érdekesség, hogy elsősorban a magyar nők számára fontos a spórolás: a megkérdezett nők 66 százaléka válaszolta, hogy számára nagyon fontos, hogy pénzt tegyen félre, ugyanez az arány a férfiak körében alig 46 százalék. Életkor alapján az 50 év felettiek közel kétharmada tartja nagyon fontosnak, hogy takarékoskodjon - derül ki az Erste Group felméréséből.

A magyarok megtakarítási hozzáállása is jelentősen eltér a többi országtól. Nálunk a megkérdezettek 84 százaléka ténylegesen spórol, azaz kétszer is meggondolja, hogy mire költi a pénzét. Ha pedig hó végén marad egy kis pénz a kasszában, akkor azt a megkérdezettek 78 százaléka félre is teszi. Ez a két érték a legmagasabb volt a vizsgált országok között. A kérdezettek majdnem fele havonta legalább 10 ezer forintot tesz félre, de egy év alatt nőtt azoknak a száma, akik 10 és 20 ezer forint közötti, vagy akár annál magasabb összeget spórolnak meg. Az átlagos megtakarítás havi 14 411 forint volt a megkérdezettek körében.

A felmérés azt mutatja, hogy egy év alatt 4 százalékkal, 26 százalékra nőtt Magyarországon azoknak a száma, akik az elkövetkező 5 évben inkább többet tennének félre. Ezzel párhuzamosan jelentősen (43 százalékról 36 százalékra) csökkent azok aránya, akik kevesebbet tudnak megtakarítani az elkövetkező években. Ugyanakkor a megkérdezettek 40 százaléka inkább elégedett anyagi helyzetével, 29 százaléka pedig egyáltalán nem. Különösen az 50 év felettiek esetében magas az elégedetlenek aránya, míg a leginkább elégedettnek a 15-29 évesek bizonyultak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
Személyes pénzügyek Akár egymilliós tiszta nyereség fél év alatt: hatalmasat kaszáltak a magánnyugdíjpénztári tagok
Herman Bernadett | 2026. július 8. 05:41
Mindössze 50 ezer körüli tagság maradt a magánnyugdíjpénztárakban, ők viszont nagyon jól jártak az idén. A részvénypiacok szárnyalása és az alacsony infláció miatt a tagok többségének több százezer, sokaknak akár egymillió forintnyi tiszta reálhozammal gyarapodott az egyéni számlája mindössze hat hónap alatt. Ha most visszalépnének a tb-be, ezt is zsebre tehetnék.
Személyes pénzügyek Bemondták a svájciak: veszettül hízik a dúsgazdagok vagyona
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 11:11
Rég láttak utoljára ehhez foghatót.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG