3p
Kifejezetten jól teljesítenek az önkéntes nyugdíjpénztárak, amelyeknél immár a tagi befizetések viszik a prímet. Az egészségkasszák is jól állnak - közölte a Stabilitás Pénztárszövetség.

A Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak 925 milliárd forintos vagyonnal zárták az első negyedévet, ami éves szinten 7 százalékos növekedést jelent, vagyis - figyelembe véve az alacsony inflációt - a kasszák továbbra is tekintélyes reálhozamot produkáltak. A piac 92 százalékát lefedő szövetség tagjai negyedéves szinten is jól szerepeltek: a december végi 912 milliárd forinthoz képest 1,3 százalékkal gyarapodott a vagyon.

Az egy főre vetített vagyon még nagyobb, 11 százalékos volt a növekedés, s meghaladta a 846 ezer forintot. Lehoczky László, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke szerint a jelenlegi tagokat meggyőzte a pénztárak teljesítménye, erre az a legjobb bizonyíték, hogy az egyéni befizetések összege az elmúlt negyedévekben rendre meghaladta a munkáltatói hozzájárulások összegét. Az idei első negyedévben a tagok több mint 12 milliárd forintot fizettek be, ami több mint 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget. Ezzel párhuzamosan a munkáltatók befizetései 8,3 milliárd forintra rúgtak, azaz éves szinten 4 százalékkal emelkedtek.

A stabilitásos pénztárak taglétszáma 2013 első negyedévéhez képest szerény mértékben, 4 százalékkal 1,092 millió főre csökkent.

Az egészségpénztárak vagyona az első negyedév végén 41 milliárd forintra rúgott, a negyedév során minimálisan, alig több mint 2 százalékkal csökkent. A tagdíjbefizetésekben a hagyományos szezonális hatás ebben az évben is érvényesült. Jó évindításnak tekinthető az első negyedévi 7,5 milliárdos befizetés, valamint az, hogy az előző év azonos időszakához viszonyítva az egyéni befizetések 10 százalékkal, a munkáltatói hozzájárulások pedig 9 százalékkal nőttek. Ez utóbbi adat igazolja azt a tényt, hogy a cafeteriarendszerekben az egészségpénztárak választása az előkelő, harmadik-negyedik helyen szerepel. A tagok költési lehetőségeit javította, hogy a negyedév során közel 900 millió forintos hozamot termeltek a pénztárak a tagoknak, 72 százalékkal többet az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az egészségpénztárakban a tagok - az összesen 1,9 millió alkalommal igénybe vett - szolgáltatásokra 2014 első negyedévében 9,7 milliárd forintot költöttek. Az egészségpénztárak taglétszáma 722 ezer fő volt az első negyedév végén, lényegi növekedés nem történt a létszámban.

Lehoczky László arra számít, hogy a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben kedvező hozamokat produkáló önkéntes nyugdíjpénztárak sorozatos jó teljesítménye, míg az egészségkasszák esetében a szélesedő szolgáltatások révén 2014-ben akár emelkedhet is a tagok száma.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Megindultak a magyarok külföldre, viszik az utasbiztosítást
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 12:12
Nőtt az idén a magyarok utazási kedve az utasbiztosítási adatok szerint – közölte a Netrisk. Az év első három hónapjában több mint 80 ezer utasbiztosítást kötöttek a társaságnál, ami közel 13 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az utasbiztosítások díja az idén fejenként naponta 920 forintra jön ki, ez pedig elenyésző összeg egy esetleges káreseményhez köthető költségekhez képest.  
Személyes pénzügyek Alig van már igény jelzáloghitelre Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 09:12
Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma, és alig haladta meg a háromszázat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A gyenge keresletben jelentős szerepe lehet annak is, hogy a személyi kölcsönöknél egyre kedvezőbbé – illetve rugalmasabbá – válnak az igénylési feltételek.
Személyes pénzügyek Lakáshitel-boom: egy szerződésre több pénz jut, mint valaha
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 19:28
Mindent leuralt az Otthon Start.
Személyes pénzügyek Kik a legjobb pénzügyes gimnazisták? Ez a hat csapat biztosan köztük van
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 11:19
A Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenye újabb szakaszába lépett: a második forduló első versenynapja után kihirdették az országos döntő első résztvevőit.
Személyes pénzügyek Kiderült, mekkora bajban vannak a háztartások a hiteltörlesztéseknél
Herman Bernadett | 2026. április 2. 05:55
Sokat javultak a hitelstatisztikák tavaly év végére. A lakáshitelesek és a személyi hitelesek szépen törlesztenek, a támogatott hiteleknél és a folyószámla-hiteleknél viszont kezdenek előjönni a problémák. 
Személyes pénzügyek Hiába jött meg a pénzeső, hatalmas adósságba verték magukat a családok februárban is
Herman Bernadett | 2026. április 1. 11:31
A lakáshitelt és a személyi hitelt is vitték, mint a cukrot februárban is. Az azért látszik a statisztikákon, hogy a hó végén mínuszban lévő családok egy része talán kicsit fellélegezhetett. 
Személyes pénzügyek Rossz hír a nyugdíjasoknak: kiesik egy csomó pluszpénz
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 11:39
Nem lesz lehetőség a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére. Az év második felében ismét meglóduló inflációs mutató miatt viszont nyugdíjkorrekciót fognak kapni idős honfitársaink.
Személyes pénzügyek Még a héten a számlákra érkezhet a családosok pénze
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 09:03
Április eleje és a Húsvét kombinációja közbeszólhatna, de most kedvezően alakul az utalások rendje. 
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Békés és Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Baranya, Hajdú-Bihar és Veszprém, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Hidegzuhany: meredeken kilőtt a repjegyek ára
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 12:53
Többszörösét is elkérhetik egy útra a korábbinál. Ráadásul néhány hét alatt következett be a draszttikus változás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG