3p

Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 

Mi lesz a vagyonunkkal, ha történünk velünk valami, vagy a tulajdonunkban lévő cégünket valamilyen támadás éri? Bizonyára nem keveseket foglalkoztató kérdés ez. Hosszú éveken át rögtön a végrendeletre gondoltunk, amikor azt latolgattuk, vajon hogyan tudjuk biztosítani, hogy halálunk után ne vesszen el a vagyonunk, az az utódjainkhoz vagy az általunk kedvezményezett(ek)hez kerüljön.

Szerencsére azonban a lehetőségek tárháza ma már jóval szélesebb. Szinte napra pontosan egy évtizeddel ezelőtt, 2014. március 15-én lépett hatályba az a rendelkezés – a Polgári törvénykönyv módosításával –, amely immár megfelelő jogszabályi kereteket adott az addig úgymond „szürkezónában” létező bizalmi vagyonkezelésnek, mint a családi vagyontervezés és vagyonvédelem fontos és hatékony eszközének. Más kérdés, hogy igazából csak az utóbbi időben vált keresetté, kezdtek élni egyre többen e lehetőséggel.

Érdemes jó előre elrendezni mindent
Érdemes jó előre elrendezni mindent
Fotó: Depositphotos

De mi is pontosan a bizalmi vagyonkezelés? Ki számára lehet elsősorban alkalmas? Kedvezőbbek például, mint a vagyonkezelő alapítványok? Amelyek létrehozására ugyancsak szinte napra pontosan fél évtizede, 2019 márciusától van lehetőség. Mi ezek lényege, miben térnek el például a másik két, ugyancsak vagyonvédelemre és -tervezésre alkalmas másik két entitásról, a magánalapítványtól, illetve a családi alapítványtól?

Vagy netán keressük fel a Magyarországon működő mintegy tucatnyi privátbankári szolgáltató egyikét és bízzuk rájuk a vagyonunk kezelését? Hogyan működnek ezek, mennyi a beugró, hogyan történik a vagyon kezelése, miért és kinek is jó a private banking?

Ezekre a kérdésekre is válaszolnak a Klasszis Klub Live! következő, március 27-én, szerdán 17 órakor kezdődő rendezvényének második panelbeszélgetésén meghívott vendégeink:

  • Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója
  • Pillár Zsolt, az Equilor Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója
  • Varga Szabolcs, a Gutmann Magyarország Befektetési Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója

Az eseményen személyesen és online is részt lehet venni, melyet követően máris lehet kérdezni a szakértőktől.

Regisztráljon most! >>> 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezzel ütnek el az átlagtól a nyugdíjas korú lakásvásárlók
Privátbankár.hu | 2024. december 13. 11:59
Az átlagostól igen eltérően viselkednek, mint a fiatalok, de náluk drágábban és az országos átlagár felett vásárolnak ingatlant.
Személyes pénzügyek Ezek a szakképzős diákok értenek a legjobban a pénzügyekhez
Privátbankár.hu | 2024. december 11. 19:41
Több ezer diák indult el az ősz legizgalmasabb, milliós összdíjazású pénzügyi tudatossági versenyén, amely kedden a döntőjéhez érkezett. A technikumok és szakképző iskolák vetélkedőjén egy szegedi csapat diadalmaskodott.
Személyes pénzügyek Tizenöt milliós ajándékpénz is járhat, ha fiatal és gyerekeket szeretne
Privátbankár.hu | 2024. december 11. 15:03
A januárban megjelenő munkáshitel és a babaváró kölcsön sok szempontból hasonló felépítése miatt elvben 15 milliós ajándékpénzt is begyűjthetnek az államtól a gyermekvállalásra készülő fiatal párok. Az érintettek ráadásul a bankoktól sem távoznak üres kézzel: a babavárónál szerencsés esetben most is 200 ezer forint feletti, egyszeri jóváírás járhat.
Személyes pénzügyek Hogyan ne legyen horror számunkra a karácsony? – interjú
PR | 2024. december 11. 13:28
Egyre ijesztőbb hírek jönnek az online, telefonos, elektronikus pénzügyi bűncselekmények, lopások és csalások terjedéséről, lényegében bárki potenciális áldozat lehet. Milyen főbb veszélyekkel nézünk szembe, és mit tehetünk a károk elkerülésére? Milyen egyszerű szabályokat érdemes betartani? Interjú Bártfai Gáborral, a CIB Bank információbiztonsági vezetőjével.
Személyes pénzügyek Rohanjon a kútra: csökken az egyik üzemanyag ára
Privátbankár.hu | 2024. december 9. 12:28
A másiké viszont stagnál.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! – 2024 ősz – DÖNTŐ
Privátbankár.hu | 2024. december 9. 10:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny döntője!
Személyes pénzügyek Ötszázalékos lakáshitelkamat: kivédekezték a bankok, és ez nem is baj
Privátbankár.hu | 2024. december 7. 15:06
Egyelőre igen szűk kört érint a legfeljebb öt százalékos éves kamattal igényelhető lakáshitelek felvételének lehetősége, ami nem is olyan nagy baj a lakáshitel-piac stabilitása szempontjából. A sztenderd, piaci feltételű hiteleknél viszont a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint rövid távon nincs lehetőség a kamatok érdemi csökkentésére: ezzel együtt az erős verseny miatt sok az akciós ajánlat a pénzintézeteknél.
Személyes pénzügyek Netes vásárlásokhoz is tökéletes választás a Mastercard Gold betéti kártya
PR | 2024. december 2. 14:44
Akár online vennénk koncertjegyet karácsonyi meglepetésként, akár egy hagyományos boltban szereznénk be az ajándékokat, a Mastercard Gold betéti kártya mindkét esetben kéznél van. A biztonságos használat az internetes vásárlásoknál is alap, az OTP Bank prémium szolgáltatásaihoz kapcsolódva pedig még díjmentes is.
Személyes pénzügyek Itt vannak a munkáshitel részletei – kemény feltételek kerültek be, érdemes vigyázni
Privátbankár.hu | 2024. november 30. 09:11
Nem lesz teljesen ingyen a kamatmentes hitel, aki pedig nem teljesíti a feltételeket, az hirtelen nagyon sok pénzzel is tartozhat az államnak.
Személyes pénzügyek Belső kereslet nincs, megoldás az önkéntes nyugdíjpénztárak kasszáinak feltörése
Hollós János | 2024. november 27. 10:51
Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus szerint a rendszerváltás óta minden kormány sokat tett azért, hogy a magyar jóléti rendszert lebontsa. Most már ki is mondják, helyette itt a munkaalapú társadalom. Egyebek mellett erről is szó volt a Klasszis Média „Nyugdíjszerviz – A nyugdíjmegtakarítások és a lakhatás jövője” címmel rendezett konferenciáján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG