3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Lottózniuk kellene a jegybank és az NGM szakértőinek: ahogy immár második alkalommal sikerült "kegyelmi" árfolyamszintet meghatározniuk, az azt jelzi: vagy őrült szerencséjük van, vagy bitang jól megérzik a közelgő trendfordulókat. Bár jó eséllyel az első vélekedés az igaz, a 3 nap alatt 2,5 milliárdot már spóroltak a büdzsének.

Valamit nagyon tudnak a jegybankban és/vagy a nemzetgazdasági tárcánál. A devizahitelesek mentésének mérföldköveinél ugyanis olyan előrelátásról tettek mind a jelzáloghitelesek, mind az autóhitelesek megmentése esetén, amelynek átmentése esetén nem kellene aggódnunk a költségvetés kapcsán sem.

Mint ismert, a jelzáloghitelesek megmentésekor a "megtalált" 256,47 forintos svájci frank árfolyam olyan kegyelmi állapotnak bizonyult a későbbiekben, amely kapcsán nyugodtan elmondható: nem csak a devizahiteleseket, de a kormányt is megmentette a forintra váltás - tessék elképzelni, mivel járt volna, ha a devizahitelesek a nyakukba kapják a januárban elengedett svájci frank árfolyamot... Emlékezzünk: január végén Európa-szerte a magyar kormányzat hihetetlen jó érzékéről szóltak a cikkek...

Ugyanígy, csak ha lehet még rövidebb távon bizonyult kiváló jósnak a Bankszövetséggel múlt szerdán szerződést aláíró NGM és a váltáshoz a mai tenderen még a pénteki, 309,2 forintos euró és 287,22 forintos svájci frank árfolyamon forrást biztosító jegybank akkor, amikor meghatározta a váltási árfolyamot. Mert bizony, ki gondolta volna, hogy míg mi a tűzijáték fényeitől káprázunk, addig a tengerentúlon (és Európában is) a tőzsdék vörös fényeinek villódzása okán romlik el a látása az embereknek?

Ötmilliárd két nap alatt

Cikkünk írásakor az eurót 315,3 forintos, a svájci frankot 292,1 forinton adják-veszik a bankközi pénzpiacon. Mindez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy az autóhiteleseknek a megállapodás szellemében a jelzáloghitelesek árfolyamszintjén tudják forintosítani a hitelüket, a kormánynak és a bankoknak nem 31, hanem 36 milliárd forintot kellene betolnia fele-fele részben a rendszerbe. Vagyis: egy okos döntéssel a költségvetés 2,5 milliárd forintot spórolt az adófizetők pénzéből, s a lassan magára találó bankrendszernek is ennyivel kevesebb extra teherrel kell számolnia, amely mondjuk növelheti a hitelkihelyezést.

Hogy ez így demagóg szöveg, hiszen ki veszi észre azt az 5 milliárdot? Meglehet, de ettől még a tény tény marad: sikeres pillanatban sikerült ismét megállapodni a forintosításról. S hogy ez mennyire lehet komoly pénz, arról majd azok a bankfüggetlen lízingcégek fognak tudni mesélni, akiknek nem sikerült az elmúlt napokban olyan partnert (ernyőbankot) találniuk, amelyik szerződéses kapcsolatban van az MNB-vel: számukra ugyanis a következő napok megismételt tenderén már nem 287,22, hanem az aktuális - tehát jó 5 forinttal magasabb - árfolyamon adja el a jegybank a frankot. A különbözetet ugyanakkor ők lesznek kénytelenek viselni, tekintve, hogy a támogatás fix.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG