1p
Áder János szerint a fenntartható fejlődés megteremtése érdekében ma már nem újabb nyilatkozatokra, hanem végrehajtható, megvalósuló programokra van szükség. A köztársasági elnök szerint az emberiség jövőjének egyik legnagyobb kérdése a víz lesz; egy budapesti ENSZ-konferencia megszervezését javasolta a témában.

A víz a legnagyobb probléma

A magyar államfő az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló, nagyszabású Rio+20 tanácskozásán Brazíliában felszólalva kiemelte: az emberiség közös jövőjének egyik legnagyobb kérdése a víz lesz, ezért a világnak erre kell összpontosítania a figyelmét és az erőforrásait.

A víz az élet forrása, mégsem néznek szembe e kérdés valódi súlyával, "pedig ez a probléma nem a holnap ajtaján dörömböl, hanem már ma belépett az életünkbe" - mutatott rá. Kifejtette: az ENSZ felmérései szerint a Földön több mint egymilliárd ember nem jut hozzá az egészséges ivóvízhez, és naponta tízezer ötévesnél fiatalabb gyermek halálát a szennyezett víz miatti betegségek okozzák.

A magyarok készek arra, hogy ehhez a munkához hozzáadják tudásukat, és megosszák fejlett vízgazdálkodási kultúrájuk tapasztalatit - fogalmazott. Javasolta, hogy a Rióban megkezdett munka folytatásaként a víz témájában 2013 őszén tartsanak ENSZ-konferenciát Budapesten.

Elég az önzésből

Úgy fogalmazott, a riói tanácskozás résztvevőinek közös felelőssége, hogy megküzdve "saját, gyakran önzésbe hajló" emberi természetükkel, megegyezzenek a fenntartható fejlődés alapkérdéseiben. Hangsúlyozta: ezzel a politikusok lelkiismeretéhez is szól, mert "azok a kérdések, amelyek húsz évvel ezelőtt ismertek voltak, ma is itt tornyosulnak előttünk". Fel kell tenni a kérdést, hogy valóban megtettek-e minden tőlük telhetőt az azóta eltelt időben - fűzte hozzá.

Az államfő szerint a tények riasztó képet mutatnak, hiszen az emberiség az elmúlt öt évtizedben több erőforrást használt el, mint egész addigi történelme során, és az 1980-as évek vége óta az emberiség ökológiai lábnyoma meghaladja a Föld biológiai kapacitását.

A Föld növekvő népessége, az ipari civilizáció globális fejlődése ebben a formában fenntarthatatlan - emelte ki. Megjegyezte: pedig a fenntartható fejlődés "a ma élőkről és a jövőben megszületendők életéről, gyermekeink, unokáink életesélyeiről, életminőségéről" szól.

Arról is beszélt, hogy Magyarország és közép-európai szomszédai "csak kismértékben alakítói, de nagymértékben veszélyeztetettjei" a globális klímaváltozásnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG