2p

Anyagilag törékeny helyzetben van a fiatalok jelentős része a K&H ifjúsági index első negyedéves eredményei szerint. A 19-29 éves korosztály 49 százalékának van megtakarítása, szemben az előző negyedévekre jellemző, inkább 60 százalékhoz közeli aránnyal. A megtakarítással rendelkező fiatalok 38 százaléka ráadásul legfeljebb egy hónapot tudna kihúzni jövedelem nélkül.

A rendszeres napi kiadások emelkedésének eredményeként jelentősen csökkent a megtakarítással rendelkező fiatalok aránya, sokan közülük mindössze egy hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek a K&H ifjúsági index első negyedéves eredményei szerint. A 19-29 évesek körében végzett reprezentatív kutatás a korosztály tagjainak megtakarítási szokásait vizsgálta.

Az idei első negyedévben a többségében huszonéves fiatalok 49 százalékának volt valamekkora megtakarítása. Ez jelentős csökkenést jelent a felmérés korábbi eredményeihez képest: 2021 első negyedéve óta 56-60 százalék közötti volt az arányuk – írja közleményében a K&H.

Fel kellett törni a malacperselyt. Fotó: Depositphotos
Fel kellett törni a malacperselyt. Fotó: Depositphotos

A koronavírus-járvány miatti 2020-ban látott visszaesést leszámítva a 2015-2018 közötti időszakban volt ennél alacsonyabb a tartalékot felhalmozó fiatalok aránya, akkor 41-48 százalékuk tudott összegyűjteni kisebb-nagyobb összeget.

A K&H felmérésének részletes eredményeiből látható az is, hogy a spórolt pénzzel rendelkező fiatalok jelentős része csak rövid ideig tudná finanszírozni az életét jövedelem nélkül: 38 százalékuk ugyanis maximum egy hónapig lenne erre képes. A fiatalabbak körében többen élnek még a szülőkkel, emiatt náluk csak 32 százalékos azok aránya, akik legfeljebb egy hónapig tudnának megélni. Ugyanakkor a 26-29 évesek körében már 51 százalék ez az arány.

A tartalékkal rendelkező fiatalok 23 százaléka három hónapos időszakot tudna „túlélni”. Ugyanakkor 26 százalékuk legfeljebb hat hónapra, 9 százalékuk pedig maximum 1 évig tudna jövedelem nélkül élni. Mindössze 5 százalékos azok aránya, akik ennél is hosszabb időtávon tudnának megélni rendszeres jövedelem hiányában – áll a pénzintézet lapunkhoz is eljuttatott közlményében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 13:03
Súlyos forintok múlnak majd a kormány következő lépésén a pénzügyminiszter szerint.
Személyes pénzügyek Kiderült: itt a fontos júliusi időpont a nyugdíj kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 10:44
Fény derült a pontos dátumra, ami minden érintettet érdekel ebben a hónapban.
Személyes pénzügyek 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:44
A részletek csütörtökön derülnek ki.
Személyes pénzügyek Kiderült a nyugdíjról: mit sem sejtünk az előzetes lehetőségekről
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:49
A magyarok többségének egyszerűen nincs elég információja.
Személyes pénzügyek A matracokba dugott 9200 milliárd forint titka: itt a magyarázat a magyarok készpénzfüggőségére
Herman Bernadett | 2026. június 30. 05:51
Annak ellenére, hogy a digitális fizetési infrastruktúra robbanásszerűen fejlődik, és a korábbi rekordszintű infláció miatt súlyos reálveszteség érte a lakosságot, a forgalomban lévő készpénzállomány nominális értéke makacsul és megállíthatatlanul növekszik Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a háttérben nem a pénzügyi analfabétizmus áll, hanem a tartós bizonytalanság által kiváltott kollektív pszichológiai önvédelem.
Személyes pénzügyek Lehangoló, amit ezek a számok mutatnak
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 13:36
Minden ötödik magyarnak egy hónapra, vagy még kevesebb időre elegendő tartaléka van: a falvakban élők, a nők és az alacsonyan iskolázottak állnak a legrosszabbul e tekintetben. Öt magyarból kettőnek nincsenek tartalékai – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb reprezentatív felméréséből.
Személyes pénzügyek Kilós árat kap, fizetőssé válik a sitt leadása
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 11:47
Alig több mint egy hét múlva már életbe is lép a cég által közölt változás.
Személyes pénzügyek Csak hajszálnyit, de mégiscsak gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 18:39
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Személyes pénzügyek Itt az OTP meglepetése: több eurót lehet felvenni külföldön egy tranzakcióval
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 16:40
Sőt, még olcsóbban is fel lehet venni az ATM-ből Revoluttal.
Személyes pénzügyek Új csúcs: szép summát emelnek le a magyarok, ha ATM-hez nyúlnak
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 12:39
Ha egyszer a készpénz felvétel mellett dönt az ember, akkor már megadja a módját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG