3p

Buktató: fontos tudni, hogy a hitelintézetek nem kizárólag a vételár alapján döntenek a hitelösszeg megállapításáról.

A szabályozás értelmében az ingatlan vételára ugyanis legfeljebb 20 százalékkal térhet el a bank által megállapított forgalmi értéktől. Ez a korlátozás alapvetően a bank kockázatának csökkentését szolgálja, de egyben gátat szab a túlárazásnak is, figyelmeztetnek a money.hu szakértői. Bár a programban meghatározott vételár-korlát (lakás esetén 100 millió, családi ház esetén 150 millió forint) teljesítése alapfeltétel, önmagában nem elegendő. A banki értékbecslés eredménye határozza meg, hogy az adott ingatlan a hitelbírálaton átmegy-e.

Mennyi a piaci érték?
Mennyi a piaci érték?
Fotó: Depositphotos

A túlárazás veszélye

Ha a vételár meghaladja a becsült forgalmi érték 120 százalékát, a bank nem nyújtja a kedvezményes hitelt. Érdemes ezért résen lenni, ha egy ingatlant túláraz az eladó, akkor az kiesik a programból így az eladó és a vevő is bukja az adásvételt.

A bank által kijelölt szakértő az ingatlan állapota, mérete, szerkezete és elhelyezkedése mellett a környezeti adottságokat is vizsgálja. Az értékbecslésnél összehasonlító adatok is szerepet kapnak, vagyis a közelmúltban értékesített hasonló ingatlanok piaci árait is figyelembe veszik. Bizonyos feltételek mellett a bank statisztikai módszert is alkalmazhat, amely gyorsabb és költséghatékonyabb, de szigorú kritériumokhoz kötött – az ingatlan legfeljebb 150 négyzetméter alapterületű, lakóingatlanként szerepel a nyilvántartásban, és Budapesten, megyeszékhelyen, megyei jogú városban vagy a budapesti agglomerációban található. Mivel a bank a maximálisan nyújtható hitelösszeg meghatározásánál az ingatlan értékbecslésének eredményét veszi alapul, így ez a folyamat kulcsfontosságú szerepet játszik a hitelbírálat során.

Ha az ingatlan túlárazott, a vevő nem kapja meg a szükséges hitelt, az eladó pedig könnyen vevő nélkül maradhat. Például egy 65 millió forintért kínált lakás, amelynek banki forgalmi értéke 50 millió forint, nem finanszírozható a Fix 3 százalékos hitelből, mivel a vételár több mint 20 százalékkal haladja meg a megállapított értéket.

„A vevőnek tehát nem elég olyan ingatlant választania, amely belefér az Otthon Start árkorlátaiba – olyat kell keresnie, amelynek vételára nem tér el jelentősen a bank által megállapított forgalmi értéktől, vagyis nem lehet túlárazott” – tette hozzá Garam Dániel, a money.hu hitelszakértője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG