3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az idei utolsón: lakásvásárlási program - köztisztviselői bértábla - járási hivatalok új feladatai - Altus Zrt-t feljelentik - az orvosképzés jövője - és sok más érdekesség.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

Új családalapítási programmal robbantotta Lázár János a mai, rendhagyó Kormányinfót, amely valószínűleg az utolsó is idén. Összegezte is az elmúlt évet: 70 órát beszélt folyamatosan, 2500 újságírói kérdésre válaszolt, ebből Hír TV tette fel a legtöbbet, 341-et, tehát nagyjából összejött egy hosszúhétvége. Na de a lényegre:

Az új lakástámogatási programról itt írtunk bővebben. Három gyerek mellett 20 milliót is kaphatunk, ha új lakást veszünk.

Mintagazdaságok: Farkas Sándor szentesi képviselő lesz a kormánybiztos a Mezőhegyesi mintagazdaságban.

Jön az állami tisztviselői kar a kormányhivatalokban elsőként, amely 20 000 embert érint. Ezzel új bértábla is jön júliusban 30, később pedig 5-5 százalékos béremeléssel. 2018-ra minden állami tisztviselőre vonatkozna.

A Járási hivatalok viszont több feladatot vesznek át a kormányhivataloktól, így az utóbbi másodfokú hatósággá válik. A járási hivatalok így jelentős létszámbővülésre készülhetnek.

Minden uniós pénzt lehívtunk a ciklusból a jelenlegi állás szerint, de számolgatnak még. Lehívtunk 9100 milliárdot, 2500-at pedig befizettünk az EU kasszájába.

Enyhül a hangulat Tarlós István és Lázár János között: támogatni fogja a kormány a főváros működését.

Nem döntött még a kormány a minimálbérről, de ma fog.

Lázár János fel fogja jelenteni az EU antikorrupciós hivatalánál a Gyurcsány nevével fémjelzett Altus Zrt-t, mivel a kormány szerint tiltott pártfinanszírozás Brüsszel 400 ezer eurós megbizatása, amelyet az Altus nyert. Karácsony előtt megy a feljelentés.

Bármennyire is akarunk, nem tudunk  versenyezni a nyugati orvosi bérekkel - mondta Lázár, arra vonatkozóan, hogy egyre több orvos hagyja el az országot. Mindent megtesznek, fejleszteni kell a felsőoktatást és csábítóvá tenni a orvosképzést. Későbbi kérdésre még hozzátette: össze akarnak fogni a felsőoktatási intézményekkel és az orvosokkal a fejlődésért, ennek egyik része az intézményi integráció megbontása - amelyet mondjuk a rektorok annyira nem támogatnak.

Kövér László és Ákos megnyilvánulása kapcsán Lázár elmondta, nagy tisztelője Kövér Lászlónak régóta. Szerinte óriási túlzás a "médiacirkusz". Szerinte egy ideje már "rászálltak" Kövér László nyilatkozataira a baloldali megmondóemberek. "Megdöbbentőnek tartom, amit a Telekom megengedett magának. Ez vélemény- és ízlésdiktatúra (...) Pont a német Telekomnak kellene tudnia, hogy milyen a diktatúra." - reagált a Telekom mai közleményére.

Akik eddig felvették a CSOK-ot 1-2 gyerekre, felvehetik a 3 gyerekre a 10 milliót, de jóváírják az eddig felvett pénzt. Még nem tudják, hogy fogja visszafizetni a pénzt az, aki nem tudja vállalni a vállalást - egészítette ki az új programot a részletekkel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Lekötött betétbe vagy állampapírba fektessem a pénzem?
Homa Péter | 2026. március 22. 10:24
A kockázatmentes befektetések piacán régóta verseng egymással az állampapír és a lekötött betét. Az állam még 2019-ben egyoldalúan lejtette a pályát az állampapír felé a kamatot terhelő adók megszüntetésével, a magas infláció pedig átmenetileg ki is végezte a banki lekötött betéteket. Az infláció megszelídülésével azonban újra versenyképesek lettek a lekötött betétek. Lássuk, hogy áll most a kamatcsata a kétféle befektetési lehetőség között, a BiztosDöntés.hu szakértői szerint.
Személyes pénzügyek Nem akármilyen változás készül az Otthon Startnál – ennek sokan örülni fognak?
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:05
Kiterjesztenék a programot.
Személyes pénzügyek Ugrásszerűen megnőtt a mobiltelefonnal fizetők száma
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:35
A Mastercard ma közzétette a bankkártya használattal és attitűdökkel foglalkozó kutatásának eredményeit, amely immár 17 éve térképezi fel a magyar városi lakosság fizetési szokásait. A kutatás tapasztalatai szerint 2025-ben az elektronikus fizetési megoldások használata Magyarországon minden vizsgált szegmensben növekedett. A legjelentősebb előrelépés a mobilfizetés területén történt, de a felmérés szerint a digitalizáció új területeken is gyorsan terjed – például a közösségi közlekedésben vagy a SZÉP-kártya használatában.
Személyes pénzügyek Elrajtolt a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenye
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:11
Tizenkettedszer is elrajtolt a Privátbankár.hu által szervezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny. A második online fordulóban már szóbeli feladatok is várnak a gimnazista csapatokra.
Személyes pénzügyek Nagy pofonba szaladhat bele, aki nem nézi át az adóbevallását
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:54
Kedvezményekről lehet lemaradni, büntetéseket összeszedni, ha csak leokézzuk a NAV tervezetét.
Személyes pénzügyek Nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon a piaci árak
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:04
Újabb áremelkedés jöhet a védett áron kívül.
Személyes pénzügyek Siessen: a NAV-tól már csak ma kérheti bevallását ebben a formában
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 08:23
Elektronikus eleérhetőség nélkül még ma éjfélig adott a lehetőség.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 1. forduló
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Ezek a legtanulságosabb esetek az Otthon Start igénylése kapcsán
Herman Bernadett | 2026. március 15. 10:41
A lakáshitelpiac 80 százalékát ma már támogatott hitelek teszik ki. Sokaknak a 10 százalékos önerő előteremtése is gondot okoz – mondja Kói Tibor, a CIB Bank Lakossági Hiteltermékek vezetője. 
Személyes pénzügyek Hiába a védett ár – a hazai árak relatíve korántsem olcsók
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 10:30
Az uniós átlaghoz képest összehasonlítva drágulást láthattunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG