2p
Ha a gyorséttermekben megtiltanák a SZÉP-kártya elfogadásának lehetőségét, az az egész rendszernek rosszat tenne, így hátrányosan hathat a belföldi turizmusra is.

 

 

A végén kevesebb ember választja a SZÉP-kártyát?

Glattfelder Béla államtitkár a múlt héten beszélt arról, hogy az elfogadók köréből kikerülhetnek a gyorséttermek, mert az eredeti céloknak megfelelően a szálláshelyeknek és a szabadidős tevékenységeknek kellene nagyobb szerepet szánni. Az OTP bankszámla főosztályának igazgatója szerint erős a kapcsolat a belföldi turizmusban megfigyelhető fellendülés és a SZÉP-kártya népszerűségének növekedése között.

Kuhárszki András szerint az 1,2 millió SZÉP-kártya birtokos vélhetően visszalépésként élné meg a tervezett döntést, és tartani lehet attól, hogy végül kevesebben választanák a SZÉP-kártyát, mint béren kívüli juttattást, emiatt csökkenne a belföldi turizmusba áramló költések nagysága.

100-ból 7 forint megy kis krumplira nagy kólával

Az OTP Bank bankszámla főosztályának igazgatója szerint a SZÉP-kártya vendéglátás alszámlájára feltöltött és onnan elköltött összegek döntően a belföldi turizmust élénkítik, az OTP SZÉP-kártya birtokosok 100 forintból csak hetet költenek el nemzetközi gyorsétterem-láncoknál.

A jelenlegi hazai besorolási rendszer nem különbözteti meg a gyorséttermeket, mint külön gazdasági tevékenységi kört. Ha a javaslat az említett formában válna valóra, akkor nemcsak néhány nemzetközi gyorsétterem-lánc, hanem sok ezer magyar mikro- és családi vállalkozás is súlyosan megszenvedné ennek következményeit a szakember szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Reszkethetnek a lakáshitelesek: kamatemelési hullám jöhet
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 09:14
Az OTP Bank már lépett, követhetik a többiek is. A kereslet élénkülése is a drágulás felé mozgatja a piacot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 14:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Mennyibe kerül egy lakásbiztosítás?
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 11:21
Tavaly lejjebb mentek a lakásbiztosítási díjak. 
Személyes pénzügyek Eldobja az agyát: itt van, mennyi lesz Auchan dolgozóinak fizetése!
Privátbankár.hu | 2025. január 23. 15:38
Az Auchan az áruházaiban fizikai munkakört betöltő munkatársainak bérén átlagosan közel 7 százalékot emel.
Személyes pénzügyek A nyugdíjpénztárak tavaly kitettek magukért
Privátbankár.hu | 2025. január 23. 07:35
Két számjegyű hozamot ért el tavaly az önkéntes nyugdíjpénztári alapok több mint fele, 30 százaléknál is többet emelkedett a rekorder. Még a legkiszámíthatóbb portfóliók is megverték az inflációt.
Személyes pénzügyek Vonyítani fog a pénztárcája, ha szombaton megy tankolni
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 09:59
Idén sem lett olcsóbb az élet.
Személyes pénzügyek Befeszítette izmait a forint, hát, ennyire lett elég...
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 07:38
Így alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama.
Személyes pénzügyek Orosz kémek buktak le – nagyobb baj is lehetett volna
Privátbankár.hu | 2024. december 31. 09:35
Kémkedés gyanúja miatt emeltek vádat orosz-német kettős állampolgárok ellen Németországban – közölte hétfőn az illetékes német szövetségi ügyészség Karlsruhéban.
Személyes pénzügyek Nagy változás jön januártól az állampapíroknál
Privátbankár.hu | 2024. december 23. 15:05
Átalakítja a személyes értékesítési hálózatát a Kincstár.
Személyes pénzügyek Ezzel ütnek el az átlagtól a nyugdíjas korú lakásvásárlók
Privátbankár.hu | 2024. december 13. 11:59
Az átlagostól igen eltérően viselkednek, mint a fiatalok, de náluk drágábban és az országos átlagár felett vásárolnak ingatlant.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG