3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Fontos változásokat hoz az idei év a hazai lakáspiacon. Eddig az erős kereslet következtében az eladók diktáltak, ami jelentős drágulással járt együtt. Az év második felében viszont a nagyvárosokban megcsappant a kereslet, lassult a drágulás üteme, emiatt pedig kínálati boom indult meg.

Idén nyáron a nagyvárosok lakáspiacán visszaesett a kereslet, ez pedig hatással volt az árakra is - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Nagyon lelassult a drágulás, de stagnálásra is van példa.

“Az árak tetőzése pedig azt eredményezte, hogy sokan, akik az eddigi folyamatos drágulás miatt vártak a lakáseladással, most kiléptek a piacra, mert már jelentősebb áremelkedésre nem lehet számítani. A többség egyébként az eladás után lakást is vásárol, számukra kapóra jön ez a fordulat” - tette hozzá.

Az ingatlan.com legfrissebb elemzésének adatain már most jól látható a kínálati piac megerősödése, június óta ötezerrel több lakást hirdettek meg eladásra, mint amennyi eladó ingatlan kikerült a kínálatból. Szemben a korábbi évek azonos időszakaival, amikor pár százas különbséget mutatott a feladott és lekerülő hirdetések egyenlege.


Városok és kivételek

Az ingatlan.com elemzése szerint Budapesten november végén, december elején 727 ezer forint volt a használt lakások átlagos négyzetméterára, ami mindössze 0,8 százalékos áremelkedést, vagyis stagnálást jelent a júniusi árszinthez képest. Debrecenben 1,5 százalékkal 469 ezer forintra, Kecskeméten 3,3 százalékkal 410 ezer forintra nőttek az átlagárak. Szegeden pedig 0,5 százalékkal 385 ezer forintra mérséklődtek június óta. Ezekben a városokban lényegében stagnáltak az árak.

Balogh László azonban elmondta, vannak olyan nagyvárosok, amelyek az elmúlt időszakban kevésbé voltak népszerűek és némi késéssel követik a többieket, azaz még jelentős drágulást értek el az elmúlt hónapokban. Salgótarjánban például 20 százalékos áremelkedés következett be, így az átlagos négyzetméterár 171 ezer forintra nőtt. Itt figyelembe kell venni, hogy ez az egyik legolcsóbb város, így 10-20 ezer forint jelentős mértékű drágulást jelent.

Szintén komoly, két számjegyű áremelkedés történt több regionális központban, például Kaposváron, ahol 12 százalékkal 295 ezer forintra nőtt a négyzetméterár, Zalaegerszegen júniushoz viszonyítva 11 százalékos drágulás látható, így november végén, december elején 309 ezer forintba került a lakások négyzetmétere.

Balogh László kiemelte, hogy a kínálati piac bővülése ellenére általános árcsökkenés nem várható, inkább stagnálás valószínűsíthető a következő hónapokban, vagyis az eladók fölénye visszafogja a korábbi erőteljes drágulást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Tamara, zöld Bugattival – ma dollármilliókért kelnek el a festményei
Elek Lenke | 2026. április 11. 16:38
Nemcsak korának volt körül rajongott, a legújabb divatot és technikát követő Cosmo girl-je – renoméja ma sem kopott meg, sőt, műgyűjtői körökben felkapottabb, mint valaha. Madonna ma az egyik leghíresebb rajongója. Festményei forintmilliárdokat érnek. Mi volt a titka ennek a korában meglehetősen furcsának tartott, kalandos életű, a társasági szabályokra fittyet hányó, szabad lelkű alkotóművésznek – aki történetesen nő volt?
Személyes pénzügyek A forint is a kormányváltásra apellál?
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 13:05
Az ellenzéki párt várható győzelmére, kisebb részben pedig az iráni tűzszünet hírére a hazai fizetőeszköz nagyot erősödött a héten.
Személyes pénzügyek Megindultak a magyarok külföldre, viszik az utasbiztosítást
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 12:12
Nőtt az idén a magyarok utazási kedve az utasbiztosítási adatok szerint – közölte a Netrisk. Az év első három hónapjában több mint 80 ezer utasbiztosítást kötöttek a társaságnál, ami közel 13 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az utasbiztosítások díja az idén fejenként naponta 920 forintra jön ki, ez pedig elenyésző összeg egy esetleges káreseményhez köthető költségekhez képest.  
Személyes pénzügyek Alig van már igény jelzáloghitelre Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 09:12
Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma, és alig haladta meg a háromszázat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A gyenge keresletben jelentős szerepe lehet annak is, hogy a személyi kölcsönöknél egyre kedvezőbbé – illetve rugalmasabbá – válnak az igénylési feltételek.
Személyes pénzügyek Lakáshitel-boom: egy szerződésre több pénz jut, mint valaha
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 19:28
Mindent leuralt az Otthon Start.
Személyes pénzügyek Kik a legjobb pénzügyes gimnazisták? Ez a hat csapat biztosan köztük van
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 11:19
A Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenye újabb szakaszába lépett: a második forduló első versenynapja után kihirdették az országos döntő első résztvevőit.
Személyes pénzügyek Kiderült, mekkora bajban vannak a háztartások a hiteltörlesztéseknél
Herman Bernadett | 2026. április 2. 05:55
Sokat javultak a hitelstatisztikák tavaly év végére. A lakáshitelesek és a személyi hitelesek szépen törlesztenek, a támogatott hiteleknél és a folyószámla-hiteleknél viszont kezdenek előjönni a problémák. 
Személyes pénzügyek Hiába jött meg a pénzeső, hatalmas adósságba verték magukat a családok februárban is
Herman Bernadett | 2026. április 1. 11:31
A lakáshitelt és a személyi hitelt is vitték, mint a cukrot februárban is. Az azért látszik a statisztikákon, hogy a hó végén mínuszban lévő családok egy része talán kicsit fellélegezhetett. 
Személyes pénzügyek Rossz hír a nyugdíjasoknak: kiesik egy csomó pluszpénz
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 11:39
Nem lesz lehetőség a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére. Az év második felében ismét meglóduló inflációs mutató miatt viszont nyugdíjkorrekciót fognak kapni idős honfitársaink.
Személyes pénzügyek Még a héten a számlákra érkezhet a családosok pénze
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 09:03
Április eleje és a Húsvét kombinációja közbeszólhatna, de most kedvezően alakul az utalások rendje. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG