6p
A takarékoskodók, valamint a spórolást jövőben megkezdők számára az egyik legjobb alternatívát a pénztárak jelentik - mondta a Privátbankárnak dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke. A kasszák ugyanis jó teljesítményt nyújtanak hosszú távon. Komoly előnye a pénztári megtakarításnak az is, hogy a tagok évi 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos adó-visszatérítést kaphatnak a saját befizetéseik és a munkáltatótól kapott hozzájárulás után egyaránt.
Kravalik Gábor

Érdekes dolog történt a pénztáraknál a második negyedévben. A munkáltatók újra bekapcsolódtak a dolgozók takarékoskodásába, legalábbis ezen a téren látványos fordulat jött. Miről van szó pontosan?

Valóban fordulatot láthattunk a második negyedévben, erre mindjárt rátérek, de előbb érdemes egy kicsit hosszabb, évtizedes távlatban is megnézni a munkáltatók szerepvállalását. Sokáig a munkaadók jelentős összeggel segítették a dolgozók pénztári takarékoskodását, de az elmúlt években az adószabályok szigorodása miatt jelentősen csökkent az aktivitásuk. Az idei második negyedév annyiban hozott komoly változást, hogy az első negyedévhez képest az önkéntes nyugdíjpénztáraknál 33 százalékkal, az egészségpénztáraknál pedig 70 százalékkal nőtt a munkáltatói hozzájárulások összege. Egy negyedév számai alapján hosszú távú következtetést nem szabad levonni, de kétségtelenül bizalomra ad okot a munkavállalói hozzájárulásoknál látott növekedés és remélhetőleg tartós trend kezdetéről beszélhetünk.

Meglepetésről van szó vagy lehetett erre a fordulatra számítani?

Egyrészt bőven van tér a fejlődésre ezen a téren, a korábbi évek számait még nem érték el a munkáltatói hozzájárulások. Másrészt arra is utalhatnak a második negyedéves adatok, hogy a munkáltatók érzik a felelősségüket és azt is pontosan érzékelik: a pénztári juttatás munkaerőmegtartó elem Tehát azt, hogy a szerepvállalásukkal fontos segítséget nyújthatnak a dolgozók takarékoskodásához egyben a vállalatok számára is előny. Abban, hogy egy ilyen mindkét félnek remek lehetőség alakult ki, abban egy kivételes lehetőség is szerepet játszott.

Vagyis?

A pénztártagok az egyéni befizetéseik után régóta kedvezményben részesülnek, évente ugyanis 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos adó-visszatérítést kaphatnak. Ezt a kedvezményt ezévtől a munkáltatótól kapott pénztári hozzájárulás után is igénybe vehetik. Összességében egy vállalatnál 100 forintonként akár 10 százalékkal kedvezőbb lehet a mérleg, mintha ugyanazt az összeget bérként adnák oda a munkáltatóknak.

Hogyan szerepeltek összességében a pénztárak?

Jó eredményeket értek el az idén. A Pénztárszövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjpénztáraknál az összesített vagyon éves összevetésben jelentősen, közel 6 százalékkal nőtt, így megközelítette az 1400 milliárd forintot. Az egészségpénztárak pedig az első félévben 4 millió alkalommal finanszírozták a tagok által igénybe vett szolgáltatásokat, alkalmanként átlagosan 5700 forintos értékben. Mindezek a számok a kasszák jó teljesítménye mellett mutatják azt is, hogy a tagok bíznak a pénztárakban. Az érintett önkéntes nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak létszáma közel van a kétmillióhoz és bízunk benne, hogy a jövőben növekedni fog.

Milyen lépéseket tart hatékonynak és milyen lépéseket tett az idén a Pénztárszövetség a takarékoskodás ösztönzése, a pénzügyi tudatosság további elmélyítése érdekében?

Az egyik legfontosabb gondolatunk évek óta az, hogy az egyének, a vállalatok és az állam hármas szerepvállalása alapozhatja meg igazán a hatékony és széles körben elterjedt öngondoskodást. Az ÖPOSZ szeptember végi konferenciáján, ahol előadóként jelen lesz a Magyar Nemzeti Bank is, várakozásom szerint érdekes részleteket hallhatunk majd az MNB növekedési programjában foglalt, a pénztári előtakarékosságot támogató lépésekről. Ezek ugyanis épp ezt a hármas együttműködést erősítenék, amit említettem és ezért ezek a javaslatok, megvalósulásuk esetén jó lehetőséget adnának arra, hogy a Pénztárszövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárakban és egészségpénztárakban már mai is takarékoskodók mellett egyre többen váljanak tudatos pénztári megtakarítókká, akik egészségben, felkészülten várják idős éveiket.

Több újdonsággal rukkoltunk elő ebben az évben. Elindítottuk a kalkulátorunkat, amely a www.nyugdijkalkulalo.hu címen érhető el. A kalkulátor konkrét számokban mutatja meg a pénztári takarékoskodás előnyeit. Mindenki kiszámolhatja, hogy havi rendszeres megtakarítással mekkora összeget halmozhat fel a nyugdíjba vonulásáig. Azért is különleges ez a kalkulátor, mert nem csak a névleges összeget mutatja meg, hanem reálértéken is kiszámolja a megtakarítást, azaz figyelembe veszi a lehetséges infláció hatását. Emellett a Pénztárszövetség a fiatalok felé is nyitott, akiket többek között arra szeretne ösztönözni, hogy minél tudatosabban és korábban lépjenek be az előtakarékosság világába. Ezért a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank védnökségével, hagyományteremtő szándékkal elindította a középiskolás fiatalok pénzügyi tudását fejlesztő Pénzmesterek című online játékot, amellyel komoly díjakat lehet nyerhetnek a diákok.

A program keretében a Pénztárszövetség szakértői által kidolgozott online kurzusokat elvégzése után a 9-10-11. évfolyamos diákok érdekes kvízekkel tesztelhették a tudásukat. A legjobbaknak járó félmillió forintos pénzdíjat és a verseny támogatói által felajánlott számos értékes ajándékot, laptopot, tabletet, okostelefonokat,  könyvutalványokat, élményajándékot és más értékes, érdekes, izgalmas nyereményeket a Pénzmesterek játék ünnepélyes díjátadóján a szeptember 26-i Pénztár-konferencián adjuk át a győzteseknek. A díjak átadása tehát a Pénztárszövetség hagyományos éves szakmai rendezvényén zajlik majd, ami minden bizonnyal külön élmény lesz a pénzügyek világában tudásukat bizonyító, nyertes fiatalok számára, hiszen ott a teljes pénztári szféra mellett számos, az előtakarékossággal vagy épp befektetésekkel foglalkozó szakértő lesz jelen, többek között a Pénzügyminisztérium, az MNB, a Budapesti Értéktőzsde és az EMMI egészségügyért felelős államtitkársága is magas szinten képviselteti majd magát.

(X)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:33
A magyar fióktelep elindulása után is egyre többen fizetnek elő magasabb Revolut előfizetési csomagra.
Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG