1p
A családok többsége egyetért abban, hogy még a szülők nyugodt nyugdíjas évei sem annyira fontosak, mint a gyerek boldogulása. Bár sokan vannak, akik egyelőre nem tudják, hogyan biztosítsanak elegendő pénzt, amíg a gyerek önálló nem lesz, a többség ugyanarra spórol, vagy spórolna.

Minden kezdet sokba kerül

A tankönyvek és a legalapvetőbb szükségletek mai árai alapján az általános iskolai oktatás összesen körülbelül 150-200 ezer forintba kerül a családoknak 8 év alatt - derül ki a Metlife Biztosító felméréséből. Ha a gyerek középiskolába megy, az már valamivel kedvezőbb, legalábbis anyagi szempontból. A felmérés szerint ugyanis négy év alatt a már említett könyvek és kiegészítők megközelítőleg 35-90 ezer forintba kerülnek. A felmérés készítői szerint a családok ezekre a kiadásokra nem spórolnak előre, inkább a család havi költségvetéséből próbálják meg kigazdálkodni.

 

A nehézségek általában még így is elkerülhetetlenek, mert egy-egy jelentősebb tétel – például a beiskolázás, kirándulások, utazás – olykor súlyosan megterhelheti a költségvetést.

Kevesen tudják, miből fizetik a gyerek egyetemét

Bartók János

Bartók János, a Metlife Biztosító vezérigazgatója szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy megtakarítás nélkül már nem lehet felkészülni a gyerekek főiskolai, egyetemi tanulmányainak finanszírozására. Ahogy a közlemény fogalmaz: a tandíjak elrettentőek lehetnek, hiszen a képzések mai áron, félévenként 115 ezer és 950 ezer forint közötti összegekbe kerülnek.

A családok nagyobbik része bár tisztában van ezekkel a költségekkel, többségük nem keres aktívan megfelelő megtakarítási lehetőséget. A megkérdezettek csupán 13 százaléka tudja biztosan, hogy miből, hogyan finanszírozza majd gyermeke felsőoktatási tanulmányait. Ennek az a kettősség áll a hátterében, hogy bár az oktatás állami finanszírozása Magyarországon egyfajta elvárás, a családok mégsem számolnak ezzel. Ugyanakkor a diákhitelt a megkérdezettek nagy része nem tartja megfelelő megoldásnak.

A gyerek az első

A felmérés szerint a gyerekek iskoláztatása, lakhatása, és még hétköznapi kiadásai is fontosabbak a szülőknek, mint a megfelelő források előteremtése saját nyugdíjas éveikre, beleértve az egészségügyi kiadásaikat is.

A kutatásból kiderült, hogy a családok 40 százaléka úgy véli, 15-20 éves megtakarítással tudja biztosítani ezeket a kiadásokat. Ugyanakkor a válaszadók egyharmada nem tudja, hogy milyen megtakarítási módot válasszon.

 

A felmérés egyik érdekessége, hogy miközben a családok többségének a gyerek diplomája a legfontosabb, aközben vannak olyan családok is, akik már az esküvőre is gondolnak. Néhányan pedig még a gyerek ékszerére is spórolnának.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 13:03
Súlyos forintok múlnak majd a kormány következő lépésén a pénzügyminiszter szerint.
Személyes pénzügyek Kiderült: itt a fontos júliusi időpont a nyugdíj kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 10:44
Fény derült a pontos dátumra, ami minden érintettet érdekel ebben a hónapban.
Személyes pénzügyek 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:44
A részletek csütörtökön derülnek ki.
Személyes pénzügyek Kiderült a nyugdíjról: mit sem sejtünk az előzetes lehetőségekről
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:49
A magyarok többségének egyszerűen nincs elég információja.
Személyes pénzügyek A matracokba dugott 9200 milliárd forint titka: itt a magyarázat a magyarok készpénzfüggőségére
Herman Bernadett | 2026. június 30. 05:51
Annak ellenére, hogy a digitális fizetési infrastruktúra robbanásszerűen fejlődik, és a korábbi rekordszintű infláció miatt súlyos reálveszteség érte a lakosságot, a forgalomban lévő készpénzállomány nominális értéke makacsul és megállíthatatlanul növekszik Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a háttérben nem a pénzügyi analfabétizmus áll, hanem a tartós bizonytalanság által kiváltott kollektív pszichológiai önvédelem.
Személyes pénzügyek Lehangoló, amit ezek a számok mutatnak
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 13:36
Minden ötödik magyarnak egy hónapra, vagy még kevesebb időre elegendő tartaléka van: a falvakban élők, a nők és az alacsonyan iskolázottak állnak a legrosszabbul e tekintetben. Öt magyarból kettőnek nincsenek tartalékai – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb reprezentatív felméréséből.
Személyes pénzügyek Kilós árat kap, fizetőssé válik a sitt leadása
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 11:47
Alig több mint egy hét múlva már életbe is lép a cég által közölt változás.
Személyes pénzügyek Csak hajszálnyit, de mégiscsak gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 18:39
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Személyes pénzügyek Itt az OTP meglepetése: több eurót lehet felvenni külföldön egy tranzakcióval
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 16:40
Sőt, még olcsóbban is fel lehet venni az ATM-ből Revoluttal.
Személyes pénzügyek Új csúcs: szép summát emelnek le a magyarok, ha ATM-hez nyúlnak
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 12:39
Ha egyszer a készpénz felvétel mellett dönt az ember, akkor már megadja a módját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG