3p
Teljes körű kártérítési felelőssége van a Best Reisen utazási irodának a 2011 novemberében történt egyiptomi buszbaleset károsultjai iránt, a cég nem korlátozhatja a kártérítés összegét - döntött a Kúria, amely fenntartotta az első és a másodfokon eljáró bíróság hasonló ítéleteit.

A felülvizsgálati eljárásban a Kúria öt károsult ügyében hirdetett határozatot, ugyanakkor a felperesi képviselők szerint ez a végzés iránymutató lehet a többi, összesen kilenc alperes ügyében, valamint a konkrét baleseten túlmutatóan akár más, hasonló ügyekben is.

A mostani döntés nem konkrét kártérítési összegekről szól, hanem lényegében a követelések jogalapját teremtette meg, az a későbbiekben már nem tehető vitássá.

A magyar turistákat szállító autóbusz. MTI Fotó: Kovács Tamás

A Kúria azt közölte, hogy a felpereseket ért kár összegének tekintetében a korábban eljáró elsőfokú bíróság folytatja le az eljárást. Egy másik, az egyiptomi buszbaleset miatt indított kártérítési ügyben - amelyben a másodfokon eljáró bíróság az utazási irodának adott igazat - a Kúria szerdán a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és határozathozatalra utasította. A Kúria itt eljárási szabálysértésekre hivatkozott; álláspontja szerint a fellebbezést nem teljes mértékben bírálta el a másodfokú bíróság.

11-en meghaltak

2011 novemberében felborult egy autóbusz, amely magyar turistákat szállított a hurghadai szállodától a repülőtérre. A balesetben 11-en meghaltak, 29-en pedig megsérültek.

Az egyiptomi buszbaleset ügyében egymással párhuzamosan több kártérítési per is folyik, ezekben egymással ellentétes - tehát az iroda felelősségét megállapító és elutasító - határozatok is születtek. A felperesi képviselők szerint ezért is van jelentősége a mostani határozatnak, mert az, ha nem is teremt precedenst, de iránymutató lehet a többi ügyben.

Az összeg nem mindegy

A határozathozatal után Zamecsnik Tamás ügyvéd az alperes képviseletében azt mondta, a döntéssel nem értenek egyet, de elfogadják és eszerint mennek tovább. A kártérítés jár a károsultaknak, az összegszerűség a kérdés - utalt a kúriai határozat lényegére az ügyvéd.

Ikanov Gábor és Szentkláray Bence a felperesek képviseletében arról beszélt, örülnek mindkét kúriai határozatnak, mert ennek alapján a sérültek és az elhunytak hozzátartozói később elégtételt kaphatnak az őket ért borzasztó mértékű károkért.

Több száz millió forintról van szó

Főleg nyugdíjasok vesztek oda – legalább 42 halott Franciaországban >>>>>

Ikanov Gábor a felperesek igényeire vonatkozó kérdésekre azt mondta, álláspontjuk szerint kártérítési járadékot kell, hogy fizessen az utazási iroda, ez mind a kilenc igénylő esetében havi több millió forintot jelenthet. Szerinte összességében több száz millió forintos kárról lehet beszélni.

Úgy fogalmazott, a baleset következményeit számszerűsíteni lehetetlen ugyan, de mégis szükséges, hogy a súlyosan megsérültek vagy az elhunytak hozzátartozói, így például az árván maradt kiskorúak emberhez méltó életet tudjanak élni.

Arról beszélt, a kúriai határozat a konkrét ügyön túlmutat, amikor megállapítja, hogy az utazásszervezőknek felelősséget kell vállalniuk a balesetekből eredő károkért, és annak mértékét az utazási szerződésekben nem lehet korlátozni, azt meg kell téríteniük.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG