5p

A bankok előzetes várakozásainál is kevesebb ügyfél maradt el a törlesztéssel a hiteltörlesztési moratórium lezárultát követően, ráadásul a késedelembe esettek jelentős részénél csak információhiány okozta a csúszást, a bankok figyelmeztetésére a döntő többség befizette az elmaradt törlesztőrészletet  - derült ki a money.hu kérdésére adott banki válaszokból.

Rendben indult újra a törlesztés

Az első két hónap tapasztalatai alapján a bankok a vártnál is kevesebb problémával szembesültek a hiteltörlesztési moratóriumból kikerülő és újra törleszteni kezdő ügyfelekkel kapcsolatban. A money.hu körkérdésére válaszoló bankok arról számoltak be, hogy a moratóriumból kikerülő ügyfelek nagy többsége visszatért a rendes törlesztéshez, ahogy az UniCredit Banknál és az Ersténél fogalmaztak, azok aránya, akik nem tértek vissza a szerződésszerű törlesztéshez a kilépés után nem tér el jelentősen a moratóriumot megelőző időszaktól.

Míg a K&H-nál az előzetes várakozásaikat látják igazoltnak a visszatérők számával kapcsolatban, a Sberbanknál elismerik, ők több problémás ügyféllel számoltak előzetesen, számukra kellemes meglepetés a pontosan törlesztők ilyen magas aránya. Az Ersténél és a Cofidisnál ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a moratórium lejárta óta még nagyon kevés idő telt el, messzemenő következtetések még nem vonhatóak le.

Technikai jellegű csúszások

Idő kell ahhoz is, hogy részleteiben elemezni tudják a késedelembe esők adatait is. Ugyanakkor jól látható – és erre hívták fel a figyelmet a money.hu kérdésére adott válaszukban a Raiffeisen Banknál is -, hogy a törlesztése elmaradásának egy része még technikai jellegű késedelem, mert például az ügyfeleknek újra meg kell adni a megbízást, vagy nem emlékeztek már a pontos törlesztési napra.

Bár az UniCredit több prevenciós kampányt indított, amelyben tájékoztatták az ügyfeleket a törlesztőrészlet várható összegéről, az esedékességének dátumáról, náluk is előfordult csúszás. Azoknak az ügyfeleknek, ahol csúszást tapasztaltak a törlesztésben értesítést, emlékeztetőt küldtek, s többségük – csakúgy, mint a K&H-nál – a figyelmeztetés után megfizette az elmaradását.

A fedezetlen hiteleknél magasabb a nemfizetők aránya

A Sberbank a moratórium utáni első törlesztőrészlet esedékessége előtt SMS-t küldött és figyelmeztette az ügyfeleket a kötelezettségükre, az elmaradókat pedig újabb körben értesítette, amelyekre az ügyfelek jól reagáltak. Sokan a kiküldött emlékeztető hatására azonnal megfizették az aktuális törlesztőrészletüket a Cofidisnél is, de természetesen vannak olyan ügyfelek is, akiknél most kristályosodott ki, hogy fizetési nehézségeik vannak. A hitelintézet tapasztalatai szerint főleg a magasabb törlesztőrészlettel rendelkező ügyfelek számára okoz nehézséget a törlesztéshez való visszatérés. A K&H tapasztalatai szerint a fedezetlen hitelekkel bíró ügyfeleknél magasabb a törlesztést újra nem kezdők aránya, de ez már igaz volt a moratórium előtti időszakra is.

A törlesztőrészlet emelkedés hatása később érezhető

Egyelőre amiatt sincsenek komolyabb ügyfélpanaszok, hogy a moratóriumból kikerült változó kamatozású hitelesek esetében már a védernyő alatt töltött idő alatt is emelkedett a hitelkamat.

Ahogy az Ersténél megjegyezték, a kamat emelkedése a moratóriumtól teljesen független. A moratóriummal kapcsolatos tájékoztatásainkban visszatérő fontos elem volt annak ismertetése, hogy a jogszabály szerint változhat a kamat, ha a moratórium alatt kamatforduló nap is van – tették hozzá az UniCreditnél. A CIB-nél a moratórium időszaka alatti kamatemelkedést a futamidő meghosszabbításában érvényesítették, így csak a novembertől történt újabb emelések hatásai jelentkeznek majd a következő kamatfordulókor az ügyfeleknél. A Cofidisnál is arra figyelmeztetnek, hogy az általuk használt 6 és 12 hónapos BUBOR-hoz kötött változó kamatozású hitelesek januártól, a kamatmódosítás után fogják érezni a magasabb törlesztőrészletek hatásait. A Budapest Bank értékelése szerint is érdemes kivárni: a magasabb törlesztőrészlet megfizetése miatti esetleges nehézségek várhatóan csak pár hónapos késleltetéssel jelentkeznek majd. A money.hu korábbi összeállításában jelezte: a törlesztést újra nem kezdők – ha a moratórium előtt még nem volt lejárt tartozásuk – leghamarabb márciusban kerülhetnek fel a nem teljesítő adósokat nyilvántartó központi nyilvántartásba, a KHR-be. Ráadásul a minimálbér 20 százalékos emelése miatt januártól már 20 százalékkal magasabb összeggel lehet tartozni a banknak büntetlenül.

A bankok fizetéskönnyítő megoldásokkal készülnek

A Budapest Bank és az OTP Bank is azt hangsúlyozta, hogy felkészültek arra, hogy a moratóriumot követően további fizetéskönnyítési lehetőségeket kínáljanak a fizetési nehézséggel küzdő ügyfélkör számára. Ez lehet például a törlesztőrészlet csökkentése, a futamidő meghosszabbítása, illetve ennek a kettőnek a kombinációja. A még fizetőképes ügyfelek akár hitelcserével is kedvezőbbé varázsolhatják a törlesztési pályájukat a moratórium után.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG