1p
Egy átlagos hónaphoz képest 50 milliárddal többet hagyhatunk ott a kasszánál a nagy karácsonyi készülődésben.

Akár ötvenmilliárd forinttal is többet költhetnek a családok idén karácsonykor a tavalyihoz képest az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) számításai szerint. A Magyar Idők idézte a szervezet becslését, amely az eddigi idei forgalom alapján úgy számol, hogy decemberben legalább 90-95 milliárd forinttal költenek majd az emberek többet élelmiszerekre és 85-90 milliárddal többet ajándékokra, mint egy átlagos hónapban.

Tavalyhoz képest is szép növekedés

Vámos György, az OKSZ főtitkára azt mondta, tavaly decemberben 450 milliárd forintos forgalmat produkáltak az élelmiszerboltok, ez az átlagosan három százalék körüli éves növekedéssel számolva 13-15 milliárd forinttal lesz magasabb idén decemberben. A tartós fogyasztási eszközök gyorsabban, 6-7 százalékos ütemben bővülő piacán 2015 decemberében 393 milliárd forint értékű áru kelt el, ez az összeg idén év végén megközelítheti a 420 milliárd forintot.

A Magyar Időknek nyilatkozó áruházláncok egyaránt erős decemberi forgalomra készülnek, várakozásaik szerint a boltjaikban eladott áruk mennyisége meghaladja majd a tavalyit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Évek óta stagnálnak a lakásfelújítási várakozások
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:26
A lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési szándékai az elmúlt három évben csak enyhe hullámzást mutattak, határozott tendenciát nem. GKI 2026. januári lakossági felmérése szerint a következő egy évben a válaszolók 6 százaléka biztosan, 18 százaléka valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára.
Személyes pénzügyek Ha ezt nem felejti el, akár a bankoláson is spórolhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:07
Érdemes alaposan körülnézni a piacon.
Személyes pénzügyek Nem csak a munkáshitel és babaváró, de a személyi hitel is szűkebbre fogta decemberben
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:21
A személyi hitelek harmadik leggyengébb hónapja volt tavaly.
Személyes pénzügyek Ezt a napot kell beírnia a naptárba a nyugdíjasoknak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:59
Két napon érkezik az utalás.
Személyes pénzügyek Egyre nagyobb a verseny a személyi kölcsönöknél – melyik a legjobb ajánlat?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 16:38
Több bank is változtatott személyi kölcsönének kondícióin a napokban.
Személyes pénzügyek Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:11
A Mastercard Európában elsőként vezeti be az UEFA Champions League digitális passion kártyát az OTP Bankkal együttműködésben.
Személyes pénzügyek Igazából nem is vehetünk fel több pénzt vasárnaptól ingyenesen?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:44
A szám nőtt, de ha arányosan nézzük, egész más a helyzet.
Személyes pénzügyek Ezt kell tennie, hogy ne bukjon a vasárnapi nagy változáson
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 16:09
Február 1-jétől duplázódik az az összeg, amelyet ingyen fel lehet venni az ATM-kből, de vannak buktatók.
Személyes pénzügyek Lehet 150 ezerrel több? Vasárnaptól duplaannyi pénzt vehetünk fel az ATM-ekből
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 14:51
Február 1-jétől az ingyenes készpénzfelvétel felső határa 300 ezer forintra nő, összesen ennyit lehet havonta kétszer kivenni az automatákból.
Személyes pénzügyek Minden autóst érintő fejlesztést jelentettek be
Herman Bernadett | 2026. január 28. 12:31
Új szereplő jelent meg a magyar online biztosításközvetítői piacon: a SimplePay Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésében elindult a simplebiztositas.hu, egy új, teljesen online működő biztosításközvetítői platform, amely a mesterséges intelligenciát is használja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG