3p
A Bizottság szerint rendben van az MKB állami támogatása, cserébe néhány dolgot azonban teljesíteni kell. Az MKB vezére szerint a vállalások nem érintik a bank eladását, a nyárra privatizálják.
Balog Ádám MKB-elnök. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Nyárra mindenképp eladják a bankot

Az MKB Bank szanálásához az Európai Bizottság által előírt vállalások nem érintik a bank értékesítését, az a terveknek megfelelően 2016 júniusának végéig megtörténik - mondta Balog Ádám vezérigazgató az MTI megkeresésére, miután az uniós testület közzétette a szanálást jóváhagyó határozatának teljes szövegét.

A vezérigazgató kiemelte: az előírt vállalások egy részét már meglépték korábban, egy másik része vagy folyamatban van, vagy pedig előírás nélkül, pusztán jól felfogott üzleti érdekből is teljesítette volna az MKB Bank, mint a költségcsökkentést.

Védőháló, nem ugródeszka

Az előírt vállalások a szanálási folyamathoz kapcsolódnak: minden szanáláson áteső banknak vállalásokat kell tennie a folyamat során szerzett állami támogatás ellentételezése képpen. Azaz ez nem jelenthet versenyelőnyt az MKB Banknak, a magyar bankpiacon nem sérülhet a verseny - mondta. "Egy hasonlattal élve: a vállalások azt biztosítják, hogy a reorganizációs intézkedések védőhálót jelentsenek a banknak, ne pedig ugródeszkát" - fogalmazott Balog Ádám.

Mit várnak el az állami támogatásért cserébe?

A Bizottság szerint a Magyarország által az MKB szerkezetátalakításához nyújtandó állami támogatás megfelel a vonatkozó uniós szabályoknak. A támogatásért cserébe a Bizottság költségcsökkentést vár - kezdve a bank dolgozói létszámának és fiókhálózatának csökkentésével, egészen a javadalmazási plafon bevezetéséig, illetve az osztalékfizetés tilalmáig. Ezen kívül

  • elvárják a marketing kiadások 2014-es szintre csökkentését,
  • elvárják az állami támogatásra és az esetlegesen abból fakadó előnyökre vonatkozó teljes körű hirdetési tilalmat
  • elvárják az MKB Bank mérlegfőösszegének 1800-2000 milliárd forint között tartását, úgy, hogy az évente maximum a GDP növekedésének ütemében emelkedhet

    az MKB 2018 végéig nem vásárolhat fel cégeket, csak kis kockázatú (EGK és MNB által garantált) értékpapírokat vehet.

Az elvárások között szerepel az is, hogy az MKB-t legalább két pozitív eredménnyel zárt üzleti év után, de legkésőbb az újrastrukturálási időszak végéig be kell vezetni a tőzsdére.

Hogyan csináltak az MKB-ből jó bankot?

Az állam 2014 közepén az MKB Bankot 270 millió eurós feltőkésítést követően vásárolta meg 55 millió euróért. Az MKB Bank szanálása során bruttó 343 milliárd forint rossz követeléstől szabadult meg; erről itt írtunk bővebben >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:46
Egy-két hét és élesedik az újabb sarc. A csomag értéke nem is számít.
Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG