5p
Az értékesítés nem kötelező ajánlattételi szakasza lezárult, 2016 január elején indul a kötelező ajánlattételi időszak.

 

A rossz hiteleitől megszabadított MKB részvényeinek 100 százalékát eladják 2016 június végéig - jelentette be Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

 

Az Európai Unió elvárása szerint az értékesítés nyilvánosan, transzparensen és nem diszkriminatívan zajlik majd nemzetközi tanácsadók bevonásával, az eladás folyamatait pedig a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően bonyolítják.

Ahogy a Budapest Bankot

Az MKB helyzetével, szanálásával kapcsolatban Matolcsy György, a jegybank elnöke a minap a Heti Válasznak adott interjúban elmondta, a közszolgáltatásokban a közösségi tulajdon a fontos. A bankrendszerben azonban nem. A Magyar Nemzeti Bank, amikor szanálási eljárás alá vonta az MKB-t, az első pillanatban világossá tette, hogy a rendbetétel után privatizálni kell a bankot, ahogy a Budapest Bankot is.

Hamarosan lezárul a szanálás

Az MKB Bank szanálása során bruttó 343 milliárd forint rossz követeléstől szabadul meg. A bank szanálása ténylegesen karácsony előtt zárul le. A 343 milliárd forint összegű, rossz minőségű bruttó (azaz a megképzett céltartalék előtti) ingatlanhitelből és más követelésből már 130 milliárd rossz követelést, illetve kitettséget piaci szereplőknek eladtak, további 213 milliárd forint rossz kitettséget a Szanálási Alap által létrehozott Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zrt. vesz át 45 százalékos értéken négy nagy pénzintézet alkotta konzorcium mintegy 100 milliárd forintra rúgó hiteléből. A konzorciumvezető a K&H, tagjai az Erste, az OTP, és az UniCredit Bank.

Az MKB eladója az EU előírása szerint a bankot most átvevő Magyar Szanálási Vagyonkezelő lesz.

Így történt a szanálás

Nagy Márton részletesen beszámolt az MKB szanálásának folyamatáról, a bank szanálását napra pontosan egy éve, 2014. december 18-án rendelték el. Azóta a pénzintézet jövedelmezőségének visszanyeréséhez átfogó költségcsökkentési programot valósítottak meg, a veszteséges biztosítótársaságokban lévő MKB érdekeltséget értékesítették 1 százalékos tulajdonrész megtartása mellett, a gépjármű dealer és gépjármű biztosító üzletágban meglévő érdekeltséget eladták, a lízing üzletág tulajdonjogát átvették.

Az MNB alelnöke szerint a legfontosabb intézkedés a problémás kereskedelmi ingatlanfinanszírozási portfólió kitisztítása volt, amit két lépcsőben hajtottak végre. Az első lépcső a portfólió egy részének piaci értékesítése volt, míg a második lépcsőben a megmaradó rossz portfóliót eszköz-elkülönítéssel választották le.

A piaci alapú vagyonértékesítéssel eladott állomány 130 milliárd forint bruttó kitettséget jelentett, a befolyt vételár 96 milliárd forint volt, ami az eladott bruttó kitettség 74 százaléka. 

A második lépcsőben alkalmazott eszköz-elkülönítés során a maradék rossz portfóliót leválasztották, azaz a teljes problémás portfoliót áthelyezik az MKB-csoportból a Szanálási Alap által létrehozott Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zrt.-be (MSZVK-ba). Az eszköz-elkülönítéssel leválasztott állomány 213 milliárd forint bruttó rossz portfóliót jelentett, a befolyt vételár 96 milliárd forintra rúg, ami az eladott bruttó kitettség 45 százaléka. 

Két lépcső

A rossz portfólió nem közvetlenül kerül a Szanálási Vagyonkezelőhöz, hanem első lépésben a követelések az MKB Pénzügyi Zrt.-hez, az ingatlanok pedig a Resideal Zrt.-hez, majd második lépésben jutnak az MSZVK-hoz, amely jogilag ezt a két céget megvásárolja.

A jegybanki alelnök elmondta azt is, hogy december 12-én a banki konzorciummal a Szanálási Alap aláírta a hitelszerződést, a bankok összesen közel 100 milliárd forintnyi hitelt nyújtanak az alapnak a 96 milliárd forint összegű követelés megvételére. A Szanálási Alap a leválasztandó portfólió megvásárlására felvett hitelt továbbadja az MSZVK részére. A konzorciális hitelhez jogszabályon alapuló állami kezességvállalás társul.

Az eszköz-elkülönítés során az MSZVK az úgynevezett "toxikus eszközökért" a piaci árnál magasabb vételárat fizet, egyben kiemeli a teljes toxikus portfoliót a bankból. Ezért cserébe az MSZVK kompenzációt kap, nevezetesen a megtisztított, azaz "jó bank" részvényeinek 100 százalékát, illetve az ennek értékesítéséből származó bevételt. 

Az Európai Bizottság 2015. december 16-i döntésével az eszköz-elkülönítést jóváhagyta, ezáltal az MKB-nak nyújtott támogatást engedélyezte - mondta Nagy Márton.

Már profitábilis

A folyamat végén az MKB fenntartható pályára kerül, megvalósul az MKB ügyfelek teljes körű védelme és a pénzügyi stabilitás megőrzése.

Kérdésre válaszolva elmondta: a jegybank várakozása szerint az MKB már profitot termel 2016-ban is, 2018-2019-re pedig el kell érnie a fenntartható, elvárható szintű profitabilitást, ami 10-12 százalékos ROE-t, azaz tőkearányos nyereséget jelent. 

Nagy Márton elmondta: a portfólió tisztítás után az MKB mérlegfőösszege 1600-1700 milliárd forintra csökken.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG