2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Ilyenkor látszik, hogy az 1, 2, 3, 4, 5 kihúzásának ugyanakkora az esélye, mint bármelyik másik számkombinációnak.

Aki június 15-én, szombaton este a Szerencse Szombat műsorát nézte a köztévén, annak nem csak a zenés-táncos produkciók miatt eshetett le az álla. 3 milliárd 30 millió forint volt az ötöslottó várható nyereménye, ennyit vihetett volna el az, aki egyedül találja el az 5 kihúzott számot. A gépi sorsoláson azonban (még a szokásoshoz képest is) váratlan dolog történt. 

Első nyerőszámként kihúzták a86-ost, majd jött a 85-ös, aztán a 88-as, végül a 87-es. Az utolsó szám kihúzása előtt hagyományosan egy újabb zenés produkció jön, így volt idő emésztgetni, hogy az első négy nyerőszám emelkedő számsorrendben így alakult: 

85, 86, 87, 88

A zeneszám után azonban ötödikre nem húzták ki a 84-est vagy a 89-est, az ötödik nyerőszám a 44-es lett. Nem meglepő, hogy ezt az 5 számot így nem tette meg senki, így a jövő héten már 3 milliárd 240 millió forintért szállhatnak be a játékba a megrögzött lottósok. A kettesek egyébként most nagyjából 5 ezer forintot fizettek, míg a négytalálatosért 1,6 millió forintot fizet ki a Szerencsejáték Zrt.

 A nyerőszámok és a nyeremények - ötös nem volt.
A nyerőszámok és a nyeremények - ötös nem volt.
Fotó: MédiaKlikk

A lottó egyértelműen legnagyobb nyertese továbbra is az állam: ahogy az a lottó aktuális szabályzatában is szerepel, a nyereményekre fordítandó összeg (visszafizetési arány) a nyereményalap 40 és 60 százaléka között változhat, csak ennyit fizetnek ki a játékosoknak a lottószelvényekből befolyt pénzből - a többi megy a Szerencsejáték Zrt-nek és az államnak. Annyival jobb idén a helyzete a nyerteseknek, mint a korábbi években, hogy a nyeremény immár január óta adómentes - nem kell befizetni még belőle a 15 százalékos szja-t is. 

Címlapkép: nyerőszámok ellenőrzése 1964-ben. Fotó: Fortepan / Virány László

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
Személyes pénzügyek MNB: több bejelentés is érkezett a Revoluttal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 13:21
Sorozatosan kerülnek elő a pénzügyi szolgáltató magyar ügyfelei, akiknek – mindenféle indoklás nélkül – a Revolut korlátozza a számláikhoz való hozzáférést. A számtalan panasszal kapcsolatban most reagált a Magyar Nemzeti Bank.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG