3p
Az energiatakarékos háztartási nagygépekhez való hozzájutást segítő állami hűtő-, és mosógépprogramra sikerrel jelentkezők január első napjaiban kapták meg a támogatói okiratukat, amelynek birtokában a kiválasztott új készülék energiahatékonyságától függően 25 ezer, 40 ezer vagy 45 ezer forintos támogatást kaphatnak.

Az állami hűtő-, és mosógépprogram keretében A+, A++ és A+++ energiabesorolású hűtőszekrényeket, fagyasztókat, illetve elöl-, és felültöltős mosógépeket lehet megvásárolni a fent említett mértékű kedvezménnyel, ha a pályázó igazolni tudja, hogy az új berendezése legalább 10 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt majd a meglévőnél. 2019-től fontos változás lép életbe a csereprogramban: a hagyományos mosógépek mellett a kombinált mosó-szárítógépet is lehet majd vásárolni.

A csereprogram hivatalos oldalán külön mosógépes és hűtőgépes kalkulátor segíti az érdeklődőket, amely a fő paraméterek megadása után tájékoztató adatokkal szolgál arról, hogy a meglévő mosógépük megközelítőleg mennyi vizet és áramot fogyaszt, illetve mekkora lehet hűtőszekrényük energiafogyasztása. Egy kilencvenes évekbeli hűtőszekrényhez képest egy mai A+-os típus akár 75 százalékkal kevesebbet fogyaszthat, de hasonló nagyságrendű megtakarítást lehet elérni a mosógépek áram-, és vízfogyasztásában is a modern típusokkal.  Az A++ besorolású típusok további 10 százalékos, egy A+++-os pedig 20 százalékos megtakarítást eredményezhetnek.

Mosógépből a legtakarékosabbat veszik a magyarok

Az Extreme Digital 2018-as eladási statisztikái alapján a csereprogram keretében vásárolt mosógépek döntő többsége (70%) A+++ besorolású, tehát az elérhető legenergiatakarékosabb modellek közül kerül ki, az A+ és A++ besorolású mosógépek aránya csupán 15-15 százalék. A hűtőgépek esetén is törekszenek a minél nagyobb energiahatékonyságú típusok beszerzésére a magyar vásárlók, de ezek körében az A++ a legnépszerűbb (80%), az A+ és A+++ besorolású gépek aránya 10-10 százalék.

A gyártók közül a csereprogramos mosógépek  körében az LG, a Whirlpool és a Bosch készülékei, azok közül is az elöltöltős (30%) kivitelűek kelendők, a felültöltős kivitelűek aránya 30 százalék. A hűtőszekrények terén pedig a Samsung, az Electrolux és a Gorenje a három legnépszerűbb gyártó. Mosógépből a keskeny kivitelű típusok, hűtőszekrények közül pedig az alulfagyasztós, és jegesedésmentes (No Frost) funkcióval felszerelt modellek a leginkább népszerűek.

Ennyiért vettek karácsonykor mosógépet és hűtőt magyarok

A háztartási nagygépek egyébként a támogatási programon kívül is online slágerterméknek számítanak: , tavaly karácsonykor 110 ezer forintos átlagáron vásároltak mosó-, szárítógépeket az Extreme Digitalnál a magyar vásárlók. Ennyiért vagy egy különálló, hőszivattyús szárítógépet lehetett megvenni, vagy egy A+++ energiaosztályú, percenként 1400-as fordulatos sebességgel centrifugázni képes, 9 kilogrammos ruhakapacitású modern mosógépet.

Hűtőszekrényre bruttó 100 ezer forint körüli összeget szántak a karácsonyi vásárlók. Ezért az összegért például egy A++ energiaosztályú, 250-300 literes fagyasztóládát tudtak beszerezni (ezek a disznóvágások miatt népszerűek ebben a szezonban), vagy egy ugyancsak A++-os, alulfagyasztós hűtőszekrényt 200-230 liter körüli hűtőtérrel, 100-110 liter körüli fagyasztási kapacitással.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG