4p
Egy mesés nyereséget ígérő, befektetéses hirdetéssel indult minden, jöttek telefonálások a sima modorú álbrókerekkel, a vonal azonban a pénz befizetése után hamarosan elhallgatott.

Egy kijevi call center munkatársai világszerte vertek át embereket, akiknek jól hangzó, de nem létező befektetések ígéretével csalták ki a pénzüket. A sztorit magyarul a Direkt36 írta meg, szövegüket mi is közöltük. A cikk a 444.hu-n megjelent folytatása még közelebb hozza a történetet: a lap felkutatta a magyar áldozatokat, akik elmesélték, hogyan működik a csalás lélektana és mi a legrosszabb az egészben.

„Egy férfi mindössze 90 000 forintot helyezett el titkos új bankszámláján... És csak figyelte, ahogy az több, mint 318 millió forintra nő. Olvassa el figyelmesen, mert lehet, hogy ez lesz az életét leginkább megváltoztató cikk!"

Így kezdődött az a hirdetés, amelyet november elején a Facebook dobott fel egy dunántúli magyar nyugdíjasnak, Istvánnak. A hirdetés egy kriptovalutákra épülő fantasztikus befektetési lehetőséget reklámozott, amelyet egy különleges algoritmussal működő szoftver tesz elképesztően nyereségessé. „Isten küldte vagy az ördög. Hányattatott életemet kicsit rendbe hozni" – mondta István arról, hogy mit érzett, amikor meglátta a hirdetést. A dunántúli kisvárosban élő férfinek sok pénze sosem volt, de egy kis megtakarítása igen, úgyhogy regisztrált a hirdetésben szereplő oldalon. Aztán úgy tűnt, hogy minden a lehető legjobban kezd alakulni.

István két részletben 500 eurót fektetett be egy bróker segítségével, akinek angolos hangzású neve volt és megnyerő modorban csevegett vele telefonon, de soha nem találkoztak vagy látták egymást. Online, a bróker által létrehozott személyes profilján követte egyenlegének változását. A befektetés minden várakozását felülmúlta: három nap múlva már több, mint 12 ezer euró volt a számláján. Aztán István úgy döntött, felveszi a mesés nyereség egy részét. Ez azonban újabb és újabb akadályokba ütközött: az ügyintézők egyre ritkábban válaszoltak a sürgető levelekre, majd elérhetetlenné váltak.

István november és január között összesen félmillió forintot utalt át különböző számlákra, ez volt majdnem az összes megtakarítása. A nyereséghez sosem jutott hozzá és semmi nyoma annak, hogy bárki bármilyen módon befektette volna azt a félmillió forintot, amit átutalt. Még hetekig reménykedett, hogy csak félreértés történt, és egyszer még hozzájuthat a pénzéhez, de valójában egy világméretű csalássorozat áldozatává vált.

Több tucat újságíró, köztük a Direkt36 csapata dolgozott azon az elmúlt két hónapban, hogy felkutassa azt a világ több mint 50 országában élő több száz embert, akikkel egy kijevi call center dolgozói léptek kapcsolatba. Közülük több mint 100-ről sikerült igazolni, hogy hasonlóan szedték rá őket, ahogy Istvánt. A csalásokról a call center egy korábbi munkatársa juttatott el belső dokumentumokat a Dagens Nyheter című svéd laphoz, amelyeket egy nemzetközi tényfeltáró csapat fejtett fel az OCCRP (Organized Crime and Corruption Reporting Project) vezetésével.

Függetlenül attól, hogy a Dunántúlon, Svédország sarkkörön túli északi részén vagy az ecuadori dzsungelben élnek, az átvert emberek története minden országban nagyon hasonló. Jellemzően a Facebookon látott hirdetéseken keresztül találtak rá a befektetésekre, kapcsolatba kerültek angolos vagy nyugat-európai hangzású neveket viselő brókerekkel, hónapokon keresztül fizettek be kisebb-nagyobb összegeket, de amikor megpróbáltak hozzájutni a pénzükhöz, akkor nyoma veszett a korábban készséges és barátságos értékesítőknek.

A Direkt36 23 olyan magyart azonosított, akik hasonló átverés áldozatai lettek, közülük heten nyilatkoztak nekünk. Ők összesen 11 ezer eurót (3,7 millió forintot) veszítettek. Az áldozatok valós száma ennek akár a sokszorosa is lehet Magyarországon, ahogy az általuk elbukott összeg is. A magyaroknál messze nagyobb összegeket is vesztettek egyesek, egy észak-svédországi nyugdíjas férfi például egymaga 12,5 millió forintnak megfelelő koronának mondhatott búcsút.

(Direkt36)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG