3p

Manapság egyszerűbb hitelt igényelni és felvenni, mint korábban. Arról nem is beszélve, hogy nem feltétlenül szükséges bankot váltani és munkáltatói igazolást kérni a munkáltatótól. 

A személyi kölcsön alapvetően hasznos dolog, de nem elhanyagolható a megfelelő tudatosság, hiszen akár hosszú távú elköteleződésről is szó lehet. A tervezés az alapja mindennek. A személyi kölcsönnek köszönhetően így előrelépést érhetünk el, új lehetőségeket valósíthatunk meg. Előfordulhat ugyanis, hogy szükségünk van egy nagyobb összegre, amire nem szeretnénk, vagy nem is tudunk hosszú időn keresztül félretenni. Lakásfelújítás esetén például jobb a költségeket egyben letudni, mint megvárni, hogy a felújítással kapcsolatos költségek – jelenlegi tapasztalatunk alapján – akár jelentősen  emelkedjenek.

Lakásfelújításra is felhasználható. Fotó: Depositphotos
Lakásfelújításra is felhasználható. Fotó: Depositphotos


A személyi kölcsön általában fix kamatozással, a futamidő során változatlan THM-mel és  kiszámítható törlesztőrészletekkel érhetők el. Másik nagy előnye, hogy szabadon felhasználható, tehát a bank felé nem kell elszámolni, mire és mennyi pénzt költünk. Személyi kölcsön esetében nem szükséges meglévő ingatlanunkra jelzálogot bejegyeztetni, ez főleg akkor hasznos, ha már van más jelzálog fedezetű hitelünk, vagy egyéb terher az ingatlanon.

Szemben az általában kedvezőbb törlesztőrészlettel bíró jelzáloghitellel, a személyi kölcsön további előnye, hogy általában gyorsabb a kölcsönigénylés folyamata. Most a Raiffeisen Banknál akár jövedelemátutalás nélkül is felvehető a hitel. Továbbá a személyi kölcsön alkalmas arra is, hogy a más banknál lévő drága hiteleket akár kedvezőbbre cseréljük.
 
A szabadon felvehető hitelben tehát az a legjobb, hogy bármire felhasználható, legyen szó 
●    autóvásárlásról vagy
●    lakásfelújításról.

Az ügyfélnek mindössze egy dologra kell figyelnie, az időben történő törlesztésre. Érdemes ezért a pénzügyi helyzethez megfelelően költekezni, hogy később se adódjanak nehézségek. 
 
Napjainkban egyszerűen és gyorsan hozzá lehet jutni egy személyi kölcsönhöz. A Raiffeisen Banknál új ügyfélként, jövedelemátutalás nélkül, akciós kamattal, és akciós THM mellett is igényelhetünk hitelt. A hiteligénylést megkönnyíti, hogy nem minden esetben szükséges a munkáltatótól jövedelemigazolást kérni, elegendő lehet 3 havi bankszámlakivonat is, amire a jövedelmünk érkezik. 

Jellemzően a más banknál lévő gépjármű-, személyi-, áru-, jelzálog-, folyószámla- vagy hitelkártyahitel is kiváltható. Érdemes átszámolni a lehetőségeket, mert így a kiváltást követően akár jelentősen csökkenhet a havi törlesztőrészlet nagysága. Sőt ha további kölcsönre van szükségünk, terveink megvalósításához, akkor a hitelkiváltáson kívül további összeget is igényelhetünk a banktól. 

A hitelfelvétel menete egyszerű. Regisztrálni kell a Raiffeisen Bank személyi kölcsön oldalán, majd a bank hitelszakértői visszahívják telefonon vagy videóbankon keresztül az érdeklődőt. Elkészítik az előzetes kalkulációt és időpontot foglalnak az ügyfél által meghatározott bankfiókba. A hiteligénylés ezt követően már személyesen a hitelszakértő segítségével történik.

A törlesztés miatt pedig nem kell aggódni, csak arra figyelni, hogy a kijelölt számlán, a megfelelő időben mindig ott legyen a törlesztőrészlet. A bank így automatikusan levonja azt. A Raiffeisen Bank szabad felhasználású hitelei között a 300 ezer forintos ajánlatoktól kezdve a 8 millió forintig lehet válogatni, a futamidő végéig fix törlesztőrészlet és 10,9-20,7 százalékos THM mellett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG