2p
A magyar költségvetés stabil, így lehetőség van további adócsökkentésre, a következő években pedig a gazdaság fenntartható kifehérítésére és a hatékonyság növelésére kell koncentrálni - mondta az Állami Számvevőszék elnöke a XI. Nemzetközi Adókonferencián.

Domokos László az ÁSZ összefoglalója szerint a jövő évi költségvetésről elmondta, folytatódnak a gazdaság fehérítését szolgáló intézkedések, egyebek mellett az online számlázási rendszer bevezetése, amely főként az általános forgalmi adó bevételek növekedését érinti pozitívan.

Az ÁSZ elnöke szerint a költségvetés állapota most megfelelő, az anyagi alapok adottak a kormány a többéves adócsökkentési terveinek megvalósításához.

Fehérebb gazdaság => növekvő bevételek => lehetőség az adócsökkentésre

A közlemény szerint Domokos László elmondta, hogy a hazai feketegazdaság aránya a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva 24 százalékról 20-21 százalékra csökkent az elmúlt években. Ezt a tendenciát erősíteni kell - tovább kell növelni az adóbeszedés hatékonyságát, amely nemcsak öncél, hanem eszköz is lehet arra, hogy az adókulcsok csökkenhessenek - ez önmagában is eszköz a a bevételek és a jövedelmek kifehérítésére.

Az ÁSZ elnöke szerint elengedhetetlen, hogy a gazdaság kifehérítéséből származó extra adóbevételt az állam odaadja a törvénytisztelő cégeknek és magánszemélyeknek kisebb adókulcsok, vagy célzott kedvezmények révén.

Milyen lett a jövő évi büdzsé?

A jövő évi költségvetésről szóló szavazás után értékelt a nemzetgazdasági miniszter >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:46
Egy-két hét és élesedik az újabb sarc. A csomag értéke nem is számít.
Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG