1p
Januártól a kormányzati inflációs prognózissal megegyező mértékben, 4,1 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, ez átlagban 3.450 forinttal többet jelent az eddiginél - lesznek akik ennél is többet kapnak
Januártól 4,1 százalékkal emelkednek a nyugdíjak - közölte Herczog László szociális miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón

Mint mondta, azért ennyivel, mert ekkora inflációval számolt a kormány a jövő évre. A nyugdíjak 2010-ben megőrzik vásárlóértéküket - szögezte le.

A mintegy 2,7 millió nyugdíjas átlagosan havi 3.450 forinttal kap majd több nyugdíjat 2010-ben - közölte Herczog László. Tájékoztatása szerint az öregségi nyugdíj átlagosan 3.500, a rokkantsági nyugdíj 2.850, az özvegyi nyugdíj pedig 2.380 forinttal emelkedik majd januártól.

Korrekció: ki kap többet?

Meglepetés! 4,7 százalékos az októberi infláció!
A miniszter kitért arra, hogy a nyugdíjkorrekciós program keretében három csoportban további emelést is kapnak a nyugdíjasok. Két százalékkal emelkedik azoknak a juttatása, akik 1988 és 1990 között mentek nyugdíjba. Ez 270 ezer nyugdíjast érint, akik átlagosan 1.600 forintot kapnak pluszban. Négy százalékos emelést kapnak az 1992 és 1995, illetve az 1997 és 1998 között nyugdíjba vonulók, akiknek ez átlagosan 3.100 forint többletet jelent januártól.

Herczog László hangsúlyozta: a nyugdíjkorrekciós program a 2,7 millió nyugdíjas 30 százalékát érinti. A tárcavezető elmondta: a nyugdíjemelés 110,1 milliárd forintjába kerül a jövő évi költségvetésnek.

Megsimogatták a fejünket Brüsszelben
Az adóváltozások nem kedveznek az egészségnek
Valahol 71 és 80 ezer közt lesz a minimálbér 
Kiaknázatlan lehetőségek a jövő évi adócsomagban?

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Sokan erre használják már fel a hiteleiket
Privátbankár.hu | 2025. november 29. 10:18
Az új személyi hitelek fele korábbi kölcsön kiváltására mehet. Mit nyerhetnek ezzel az adósok?
Személyes pénzügyek Idén legyűrhetik a személyi kölcsönök az áruhiteleket
Hargitai-Szabó Kata | 2025. november 26. 19:32
A Black Friday akciók és a közelgő karácsonyi ajándékozás időszakában jelentősen nő a személyi kölcsönök és az áruhitelek iránti kereslet, ám az utóbbi időben az előbbi egyértelműen népszerűbb. A BiztosDöntés.hu összefoglalta a tudnivalókat a személyi kölcsönök és az áruhitelek közötti különbségekről.
Személyes pénzügyek A zártkertek is felkerülnek az Otthon Start térképére
Privátbankár.hu | 2025. november 26. 09:21
Jövő év elejétől zártkerti ingatlanokra is fel lehet venni a kedvezményes állami hitelt.
Személyes pénzügyek Kiszámolták: ennyit spórolhatnak a nyugdíjasok a díjmentes készpénzfelvétel bővítésével
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 14:27
Amikor bevezették a 150 ezer forintos díjmentes készpénzfelvételt, az átlagnyugdíj még 118 ezer forint volt. Most több mint a kétszerese, ezért is időszerű a díjmentesen felvehető készpénz összeghatárát a kétszeresére emelni. Ezt azonban a parlamentnek is el kell fogadnia.
Személyes pénzügyek Célegyenesbe érkezett a milliós összdíjazású pénzügyi vetélkedő
Privátbankár.hu | 2025. november 21. 12:34
Megvan a 20 technikumi és szakképző iskolai csapat, akik bejutottak a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny döntőjébe.
Személyes pénzügyek A babaváró hitel Idén eddig nem volt népszerű, de fordulat jöhet
Privátbankár.hu | 2025. november 21. 07:23
Eddigi mélypontjára jutott a frissen megkötött babaváró hitel szerződések száma és összege.
Személyes pénzügyek Menekítik az adó elől a pénzüket a magyarok
Herman Bernadett | 2025. november 19. 19:01
Megugrott a tartós befektetési számlák (tbsz) és a nyugdíj-előtakarékossági számlák száma az elmúlt két évben. Az év vége további felfutást hozhat. Vannak, akik minden évben nyitnak egy új tbsz-t. 
Személyes pénzügyek Már csak négy hely kiadó az izgalmas pénzügyi verseny döntőjében
Privátbankár.hu | 2025. november 19. 12:46
Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék legjobb technikumi és szakképző iskolai csapatai csatlakoztak az országos döntő mezőnyéhez a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőben.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2025 ősz – 2. forduló 5. nap
Privátbankár.hu | 2025. november 19. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés vármegyei és budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Szép reálhozam lett a nyugdíjpénztáraknál
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:26
Nagyot nőttek az egészségkasszák lakáscélú jelzáloghitelek törlesztéséhez kapcsolódó kifizetései.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG