6p

Világszerte megannyi bizonytalanság veszélyeztetheti a tervezett nyári utazásokat, ezért a Magyar Biztosítók Szövetsége idén is fontos tudnivalókkal szeretné segíteni a külföldre indulókat annak érdekében, hogy mindnyájan biztonságban tölthessék a nyári szabadságukat. Ma már széleskörű utasbiztosítási ajánlatokkal szolgálnak a biztosítótársaságok, ezért érdemes körültekintően megválasztani az úticélnak, valamint az időtöltési szándékainknak megfelelő, adott kockázatokhoz szükséges fedezeteket. A Magyar Biztosítók Szövetsége azt javasolja, hogy mielőtt megkötnének egy utasbiztosítást, kérdezzék meg a biztosítókat, vagy vegyék igénybe a biztosítási tanácsadók segítségét.

A biztosítás díjánál fontosabbak a fedezetek és térítések

Egy külföldi utazás során bármikor, bármilyen probléma adódhat, ezért a Magyar Biztosítók Szövetsége azt javasolja az utazni vágyóknak, hogy még mielőtt útra kelnek, kössék meg a megfelelő szolgáltatású utasbiztosítást.

Javasolják, hogy ne feltétlenül a biztosítás díját tartsák szem előtt, hanem a szerződési feltételekben szereplő fedezeteket és pénzügyi térítési limiteket. Ma Magyarországon közel 18 biztosító társaság széleskörű fedezeteket tartalmazó termékei közül lehet választani. Az utasbiztosítás az utazás megkezdésétől annak befejezéséig nyújt segítséget, például a külföldi kórházi kezelés, poggyászkár vagy lopás költségeinek megtérítését, továbbá utazási segítségnyújtást, illetve légijárattal kapcsolatos térítést. A pontos fedezet és a limitek csomagtól függően változnak. A biztosítók 24 órás, magyar nyelvű telefonos segítségnyújtást adnak, így, ha külföldön bármilyen probléma merül fel, ügyfeleik az anyanyelvükön kérhetnek segítséget. Az útlemondás (sztornó) biztosítás akkor nyújt fedezetet, ha az elutazást a szerződési feltételekben meghatározott ok miatt – jellemzően hirtelen fellépő egészségügyi probléma vagy akár lakásbetörés – meghiúsítja; ezen költségeket vállalhatja át a biztosító a biztosítottól.

Úton, sínen, vízen és levegőben…

Repülés során ma már a járatkésésen, járattörlésen túl az útvonal módosítására, sőt arra az esetre is köthetünk biztosítást, ha túlfoglalás miatt nem szállhatunk fel egy repülőre, és emiatt lekéssük a csatlakozó légi járatot. Van olyan utasbiztosítási termék a piacon, amely akár 3 órán belüli repülőjárat késésre is automatikusan térít, ha a szerződő az utasbiztosítás megkötésekor megadja a légijárat számát, annak indulási idejét, valamint a saját bankszámlaszámát. Amennyiben autóval utazunk, elengedhetetlen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB). A Zöld Kártya ma már digitális képként is érvényes, de a Rendszámegyezmény országaiba még ezt sem kell vinni magunkkal. (A Rendszámegyezmény részesei az Európai Unió, pontosabban az Európai Gazdasági Térség tagországai, továbbá Andorra, Svájc, Szerbia, Montenegró és az Egyesült Királyság).

Nem a legolcsóbb biztosítás a legjobb?
Nem a legolcsóbb biztosítás a legjobb?
Fotó: DepositPhotos.com

Jól jöhet a 24 órás asszisztencia szolgáltatás, továbbá érdemes ellenőrizni, hogy a célország(ok)ra kiterjed-e a CASCO-nk területi hatálya. A gépjármű asszisztencia kiegészítő utasbiztosítás a gépjárművek esetén jellemzően műszaki segítségnyújtást, autómentést, szervízbe szállítást, csereautót és hazaszállítást fedez. A szolgáltatási fedezetek biztosítónként eltérhetnek egymástól. Bármilyen rendkívüli eset során javasoljuk, hogy vegyék fel a kapcsolatot a 24 órás asszisztencia szolgálattal, őrizzék meg a repülőjegyet, az összes költségüket igazoló bizonylataikat, a szállodai és orvosi számlákat, a szervíz bizonylatukat, a biztosítási kötvényüket, mert mindezek segítik a kártérítési eljárást. Félreértések és jogviták elkerülése végett fontos tudni, hogy a térítésekre vonatkozóan minden esetben a megkötött biztosítások szerződéses feltételei és fedezetei az irányadók.

Nem mindent fedez a „kék” Európai Egészségbiztosítási kártya!

Az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) mellé is javasolják az utasbiztosítás megkötését! Az EEK csak azokat az egészségügyi ellátásokat fedezi, amelyekre az adott tagállam állampolgára az ottani társadalombiztosítás szerint igényt tarthat. Nem terjed ki azonban az adott esetben fizetendő önrészre, továbbá a Magyarországra történő betegszállítás, esetleg a helikopteres szállítás költségeire, az utastársak és hozzátartozók utazási kiadásaira, a poggyászkárra, valamint nem nyújt 24 órás asszisztencia szolgáltatást. Az Európai Egészségbiztosítási Kártyát csak az az uniós szolgáltató fogadja el, amelyik szerződésben áll az adott EU-tagállam társadalombiztosítás szervével!

Kisállatra, nagyértékű műszaki cikkre és kerékpárra is köthető biztosítás

Az utasbiztosítások köre kiterjedhet a kisállatokra, a nagyértékű műszaki cikkekre, továbbá a kerékpárra is. Általánosságban ezek kiegészítő biztosításokként, a poggyászbiztosítások körében köthetők meg. A kutyára, macskára, görényre köthető kisállat-fedezet többnyire baleset, hirtelen megbetegedés, állatorvosi ellátás, illetve keresés-mentés esetére vonatkozik. Jellemzően elvárás a chip, az oltási igazolvány, az európai állatútlevél megléte, valamint mind a tulajdonos, mind pedig az állat azonosíthatósága. Mobiltelefon, tablet, laptop esetén lopásra, rablásra, szállítás közbeni sérülésre, olykor poggyász elvesztésére vagy késésére térítenek a biztosítók, de érdemes tájékozódni a szerződési feltételekben a limitekről, továbbá a szolgáltatás részleteiről. Lopás esetén javasolt szolgáltatói és rendőrségi igazolást kérni, ez is segítheti a kártérítési eljárást. A kerékpár nem minden esetben része az alapfedezetnek, csak bizonyos csomagban vagy külön feltételekkel biztosítható, „sporteszközként” pedig külön korlátozások lehetnek érvényesek rá.

Mit kell tennünk rendkívüli helyzetben?

Az utasbiztosítások kitérnek rendkívüli, úgynevezett „vis maior” helyzetekre (például háború vagy terrorista támadás) és tartalmaznak kizárásokat is, amely esetekben nem vállal térítést a biztosítótársaság. Mindazonáltal minden utasbiztosításban megtalálhatják a megfelelő biztosítékokat és segítségeket rendkívüli események esetén is. Ilyenkor haladéktalanul vegyék fel a kapcsolatot a biztosítójukkal és minden bejelentésben pontos adatokat adjanak meg az ügyintéző számára! Amennyiben lehetséges, javasolt elkerülni a konfliktusok által érintett régiókat. Halaszthatatlan utazás esetén érdemes ellenőrizni, hogy a célország szerepel-e a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata által „nem ajánlott úticélok” között, és erről a tényleges kiutazás előtt ismét meg kell győződni. Az ott tartózkodás teljes ideje alatt fontos rendszeresen követni a Külügyminisztérium tájékoztatásait! Válsághelyzetben javasoljuk, hogy regisztráljanak a konzuli védelemre, hogy szükség esetén a hatóságokat elérjék az utasokat. Ilyenkor mindenkinek érdemes haladéktalanul értesíteni a saját biztosítóját, valamint szükség szerint meghosszabbítani a biztosítási fedezetet a kint tartózkodásuk tartamára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:46
Egy-két hét és élesedik az újabb sarc. A csomag értéke nem is számít.
Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG