3p
Lassan vánszorog előre az augusztus, az iskolák azonban már megkapták a tankönyveket, a boltokban pedig már múlt hónap óta kipakolták az iskolakezdéshez szükséges holmikat. Bár a családok nagy része csak augusztus végén vág bele a tanszervásárlásba, még így is óriási terhet jelent a családoknak – akiknek táskát is kell venni, ott akár 25 ezer forintba is kerülhet az iskolakezdés.
Papír, füzet - ez a biztos.

Ugyan már van számos engedmény, amivel próbálnak enyhíteni a családokat nyújtó terheken. Az ingyen tankönyvet 9. osztályig hosszabbították meg, miközben a szeptemberi családi pótlékot jóval előbb, augusztus végén folyósítják majd a családoknak, ezzel segítve őket (mondjuk így kérdés, hogy szeptemberben, amikor már az iskolák is beadják a tanszer-listát, miből vásárolnak majd a szülők). Mindezek ellenére azonban még mindig óriási terhet jelent a családoknak az iskolakezdés, ahol táskát is kell venni, ott még ingyen tankönyvvel együtt is 25 ezer forintba kerülhet egy gyerkőc kistafírozása az adott tanévre, ezt közölte a Regio Játék a Privátbankár.hu-val.

Mi van, ha nincs ingyen tankönyv?

Ha valaki nem jogosult ingyenes tankönyvet igényelni (bár erre ma a diákok 90 százaléka jogosult), ott plusz 10 ezer forintot is kihúzhatnak a könyvek a családi kasszából. Egy iskolatáskára átlagosan 5-15 ezer forintot költenek a szülők, a felszerelésre – füzetekre, ceruzára, tollra, mappára, és még minden egyéb kütyüre – további 10-20 ezer forintot. Mindezt természetesen gyerekenként. Az augusztusban kezdődő bevásárlás a havi kiadások 10-30 százalékát is elviheti, minden ötödik esetben pedig 30-50 százalékát fordítják az iskolára a családok. Csupán minden ötödik válaszadó van olyan szerencsés helyzetben, hogy munkáltatója anyagilag támogatja az iskoláskorú gyermekkel rendelkező dolgozókat.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Anya vagy apa?

A bevásárlás önmagában is egy családi program, azonban továbbra is a családok 73 százalékánál az anyák feladata ezt koordinálni és lebonyolítani – csak minden negyedik apa száll be az előkészületekbe. A vásárlást továbbra is személyesen intézik el (67 százalék), az apróbb felszereléseket – színes ceruza, radír, hegyező – sokan inkább online rendelik meg, így a bolti és netes vásárlás kombinációját a megkérdezettek 30 százaléka választja, fűzte hozzá Gyaraki Dávid, a cég marketing igazgatója. A legforgalmasabb hónap az augusztus, tízből hét család intézi ilyenkor az iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlást, az utolsó pillanatban csak minden tizedik válaszadó kapcsol.

A megfelelő felszerelés kiválasztásánál elsődleges, hogy az elnyerje a kisdiák tetszését, ezt követik a tartósság és az ergonómiai szempontok. Az aktuális kedvenc mesehős tízből nyolc alsós és tízből hat felsős táskájában felbukkan az új tanévben, a legtöbb esetben a füzeteken, írószereken és tornazsákokon kell keresni őket – most egyébként a kis sárga Minyonok, a Transformers és Star Wars hősök, valamint a Jégvarázs figurái és a lovak a befutók a gyerekeknél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
Személyes pénzügyek MNB: több bejelentés is érkezett a Revoluttal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 13:21
Sorozatosan kerülnek elő a pénzügyi szolgáltató magyar ügyfelei, akiknek – mindenféle indoklás nélkül – a Revolut korlátozza a számláikhoz való hozzáférést. A számtalan panasszal kapcsolatban most reagált a Magyar Nemzeti Bank.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG