2p
A Pénziránytű Alapítvány célja a lakosság pénzügyi kultúrájának és pénzügyi tudatosságának fejlesztése. Szuromi-Kovács Ágnes ügyvezető a Privátbankár.hu Pénzügyi Tudatosság Fórumán az alapítvány működését és programjait mutatta be.
Szuromi-Kovács Ágnes

Amikor a pontokat a bankban gyűjtik

A BankVelem program keretében például a gyerekek különböző aktivitásokkal, például használt elemek gyűjtésével pontokat gyűjthetnek, amelyeket a Pontbankban tartanak nyilván. Itt a számlavezetést, betétlekötést, utalást is megtanulhatják a gyerekek – tavaly több mint ötezren vettek benne részt.

Az Utazó iskola program keretében 100 iskolát látogattak meg. Egy szakértő csapat tart érdekes előadásokat az iskolákban, majd interaktív játékokat próbálhattak ki a gyerekek. Ezt a nyári Erzsébet táborokban is folytatták.

A pénzügyi ismereteket tesztelő PénzOkos kupán közel 1000 csapat vett részt, az Osztálykirándulás-tervező pályázatra is több mint 140 csapat jelentkezett. Nem csak a gyerekeket jutalmazták azonban: tanári ösztöndíjat adtak 20 tanárnak, akik a legjobb ötleteket adták a pénzügyi oktatáshoz.

Program az iskoláknak

A nagy sikerű Pénziránytű Iskolahálózatba újra lehet jelentkezni, mostanra több mint 100 intézmény csatlakozott a programhoz. Ezeknek az iskoláknak pénzügyi oktatási tananyagot fejlesztenek, másrészt segítenek a tanárok továbbképzésében is.

Egy hét, ami a pénzről szól

Az alapítvány is aktívan részt vesz a Pénz7 rendezvényen, ami idén óriási siker volt: 660 iskola jelentkezett rá, az összes európai résztvevő harmada magyar volt, 90 ezer diákot ért el a program. Ebben több mint 1000 tanár munkája is benne van. A nagy sikernek és a pozitív visszajelzéseknek köszönhetően 2016. március 7. és 11 között újra megrendezik a tematikus hetet, ezúttal a pénzügyi tervezésre és a takarékosságra fókuszálva.

Otthon is segítenek a pénzügyekben

A pedagógus-továbbképzés mellett a szülőket is igyekeznek oktatni, ehhez egy új honlapot és Facebook-oldalt is fejlesztettek. Az Alapítvány honlapján pedig egy összetett pénzügyi tervezőt is indítottak, akár diákok és szülők is nyomon követhetik költéseiket, majd pénzügyi tervet is készíthetnek a program segítségével.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG