3p

Novemberben még a júliusinál is nagyobb nyugdíjemelésre kényszerült a kormány az elszálló árak miatt - a Magyar Közlönyből az is kiderült, mekkora lesz az egyszeri nyugdíjprémium idén.

Szerda este megjelent a Magyar Közlönyben a nyugellátások és egyes más ellátások 2022. november havi kiegészítő emeléséről szóló kormányrendelet. Ebből kiderül: a száguldó infláció mellett valóban kevésnek bizonyult a januári "rendes" és a júliusi, 3,9 százalékpontos kiegészítő nyugdíjemelés - novembertől 

újabb 4,5 százalékos nyugdíjemelésről határozott a kormány.

A rendelet alapján ez az emelés is visszamenőleges hatályú, és vonatkozik a 13. havi nyugdíjra is. 

Ha csak a törvény betűjét nézte volna a kormány, beérhette volna alacsonyabb emeléssel is - az első 8 havi infláció ugyanis az idei eddig összesen 8,9 százalékos nyugdíjemelés mellé 1,8 százalékos újabb emelést tett volna indokolttá. Csakhogy a friss előrejelzések az őszi-téli hónapokra már 20 százalékos vagy azt meghaladó árszínvonal-emelkedést valószínűsítenek - emiatt dönthetett úgy a kormány, hogy a "kötelezőnél" magasabb emelést ad. Ez egyébként szinte egybevág az Mfor.hu augusztusi előrejelzésével - már akkor óvatos becsléssel, 13 százalékos éves inflációt alapul véve is 4,1 százalékpontos novemberi kiegészítést valószínűsített az elemzés.

Az idei - júliusi korrekciót is figyelembe véve - átlagnyugdíj jelenleg 172 070 forint; ez alapján 

átlagosan havi 7743 forintos emelést jelent a most bejelentett intézkedés. Novemberben egy átlagos nyugdíjas megkapja emelt nyugdíját (179 813 forintot) plusz a 11 havi visszamenőleges emelést (85 175 forint) is.

Lehet számolgatni, mire költik. Fotó: Depositphotos
Lehet számolgatni, mire költik. Fotó: Depositphotos

Vagyis nem csak ennyit - hanem valamivel többet:

Legfeljebb 10 ezer forintos prémium is jön

Szintén a szerdai közlönyből derül ki a nyugdíjprémium összege is. Ha ugyanis az adott évi GDP várhatóan meghaladja a 3,5 százalékot és tartható a költségvetési egyenleg, akkor a nyugdíjasokat prémium illeti meg. Ennek kiszámításához a kormány most közzétette a szükséges szorzószámot, ami 0,5 lett. A kormány tehát 4 százalékos éves gazdasági növekedésre számít; ez alapján

a legtöbben egyszeri 10 ezer forintos emelésre számíthatnak.

A nyugdíjprémium összege két szám szorzatából áll össze, mégpedig:

  • a GDP-növekedés százalékos mértékének 3,5-del csökkentett összege (de legfeljebb 4), valamint
  • a novemberi nyugdíj összegének negyede, de legfeljebb 20 ezer forint.

A most közzétett 0,5-ös szorzó alapján azok, akiknek nyugdíja eléri a havi 80 ezer forintot, 0,5 * 20 ezer, azaz 10 ezer forint nyugdíjprémiumra számíthatnak. Egy alacsonyabb, például 60 ezer forintos nyugdíj esetén 0,5 * 0,25 * 60 ezer, azaz 7500 forint lesz a nyugdíjprémium összege.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:33
A magyar fióktelep elindulása után is egyre többen fizetnek elő magasabb Revolut előfizetési csomagra.
Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG