5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

529 ezer forintos nettóval már egy komolyabb kölcsön is összejön.

Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, keresetekre vonatkozó gyorstájékoztatója, mely szerint 2026 júniusában bruttó 754 700 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban álló magyarok átlagkeresete. Ugyanezen időszakban a nettó átlagkereset 529 700 forint volt a hivatal szerint, míg a bruttó mediánérték 617 900, a nettó mediánérték pedig 438 000 forint. A fenti számok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora hitelösszegek felvételében gondolkodhatnak azok a lakossági ügyfelek, akik az átlag- és mediánösszegeket keresik meg havonta.

A KSH legfrissebb tájékoztatója szerint 2026 júniusában bruttó 754 700 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 529 700 forint volt ugyanebben az időszakban. A jelentés szerint a bruttó átlagkereset 7,1 százalék-kal, a nettó átlagkereset 9,4 százalék-kal, a reálkereset pedig 7,6 százalék-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Ami a keresetek bruttó mediánértékét illeti, az a jelentés szerint 617 900 forint, míg a nettó mediánérték 438 000 forint volt idén júniusban, ami 8,8 százalék, illetve 10,9 százalék emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Mekkora lakáshitelre elég a júniusi átlagfizetés?

A fenti számok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora piaci lakáshitel felvételére lehet képes az, akinek a keresete a legutóbbi nettó átlag- illetve mediánbérrel egyezik meg. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szabályozása értelmében a nettó 800 ezer forint alatti jövedelmek maximum 50 százalék-ig terhelhetők törlesztőrészletekkel, a Bank360 az átlag- és a mediánkereset kapcsán is ezzel az aránnyal számolt.

Nem mindegy, átlagot vagy mediánt keresünk
Nem mindegy, átlagot vagy mediánt keresünk
Fotó: DepositPhotos.com

A fentieknek megfelelően a nettó átlagkereset esetében 264 850 forint, a nettó mediánkereset esetében pedig 219 000 forint a maximálisan vállalható havi törlesztőrészlet összege.

A Bank360 kalkulátorával elvégzett számítás szerint jelenleg egy 20 éves futamidejű, 34 millió forint összegű piaci lakáshitelnek ~263-264 ezer forintba kerül a havi törlesztőrészlete (THM 7,21 százalék – 7,22 százalék), tehát ez még éppen belefér a jegybanki szabályozás nyújtotta keretek közé. Amennyiben a futamidőt 25 évre növeljük, úgy a hitelösszeg 37 millió forintig emelhető, ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet ~261-262 ezer forint körül alakul (THM 7,20 százalék – 7,22 százalék). Jelenleg tehát ezekig a hitelösszegekig nyújtózkodhat az, akinek a bére a jelenlegi nettó átlagkeresettel megegyező mértékű.

Más a helyzet azok esetében, akiknek a bére a júniusi nettó mediánbérrel egyezik meg. Amennyiben 20 éves futamidőben gondolkodunk, úgy a nettó mediánbér mellett jelenleg 28 millió forint a felvehető maximum, aminek a havi törlesztőrészlete ~216-218 ezer forint között mozogna (THM 7,21 százalék – 7,22 százalék). Hosszabb, 25 éves futamidő esetén a hitelösszeg maximuma 30,5 millió forint körül alakul, ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet 216 ezer forint alatt maradna (THM 7,20 százalék – 7,22 százalék).

Természetesen a kamattámogatott Otthon Start Program keretein belül a fentieknél magasabb hitelösszegek is felvehetők, hiszen az állami támogatásnak köszönhetően lényegesen olcsóbban juthatnak hitelhez az arra jogosult igénylők. A maximális, 50 millió forintos hitelösszegnek 25 éves futamidő esetén 237 ezer forint körül alakul a havi törlesztőrészlete (THM 3,03 százalék – 3,06 százalék), így az bőven belefér a júniusi nettó átlagkereset 50 százalékába, vagyis a legalább ennyit kereső adósok akár a teljes hitelösszeg felvételére is képesek lehetnek.

A nettó mediánbért megkeresők esetében ez már nem igaz. Az ő esetükben 46 millió forint az elméletileg felvehető maximális hitelösszeg, feltéve, hogy 25 éves futamidővel számolunk. Ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet ~217-218 ezer forint között mozog (THM 3,03 százalék – 3,06 százalék).

Rövidebb, 20 éves futamidő esetén a nettó mediánbért megkeresők esetén 39 millió forint a felvehető maximum (~216-217 ezer forintos törlesző), ám ekkora időtávon a nettó átlagkeresetből élőknek is be kell érniük 47,5 millió forinttal (~263-264 ezer forintos törlesztő).

Mekkora személyi hitelre elegendő a júniusi átlagkereset?

A Bank360 személyihitel-kalkulátora alapján változatlanul elmondható, hogy a nettó átlagkeresetből élők számára a piacon jelenleg elérhető legmagasabb, 15 millió forintos hitelösszeg felvétele sem lehetetlen. Legalábbis abban az esetben, ha ehhez a hitelösszeghez kellően hosszú futamidő társul. Ez a „kellően hosszú” minimum 7 évet jelent, ekkor ugyanis a jelenleg elérhető ajánlatok alapján ~245-258 ezer forint közötti havi törlesztőrészletre számíthatunk (THM 9,90 százalék – 12,00 százalék), ami már belefér a jegybanki keretekbe. Legalábbis a nettó átlagkereset esetében.

A nettó mediánbér esetében még hosszabb, 10 éves futamidőre van szükség ahhoz, hogy a havi törlesztőrészlet (~198 ezer forint, THM 10,66 százalék) beleférjen a jövedelem felébe. Rövidebb, 8 éves futamidő esetén már a hitelösszeget is csökkenteni kellene. Utóbbi esetben 14 millió forint a felvehető maximum, és az adósnak még ekkor is szét kellene néznie a különböző hitelintézetek ajánlatai között, ugyanis azok havi törlesztői 210 ezer és 223 ezer forint között mozognak, tehát a drágább ajánlatok már meghaladnák a lehetőségeiket (THM 10,17 százalék – 12,22 százalék).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG