2p
Minden második házasság válással végzik Magyarországon - ez már önmagában is nehéz élethelyzet, ha nincs házassági szerződés, még nehezebb lesz a dolog.

A házasságok mintegy fele válással végződik Magyarországon - mondta Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke az M1-en. Mivel pedig a házasság gazdasági közösség is, érdemes vagyonjogi szerződést kötni.

A közjegyző előtt megkötött házassági szerződés előnyei közé tartozik, hogy ha valamelyik fél elmulasztja megfizetni például a tartásdíjat, az azonnali végrehajtással beszedhetővé válik. A házassági szerződésben azt is szabályozhatják, hogy a vagyont nem közösen kezelik, így az esetleges anyagi felelősség sem oszlik meg - tette hozzá Parti Tamás.

Idén egyébként a házasságok száma tizedével visszaesett tavalyhoz képest >>

Hogy járt Andrea és Gábor?

A házassági szerződés nem a bizalmatlanság, hanem a tervezés jele. A házasságok több mint fele válással végződik Magyarországon, és ezek között is többségben vannak azok, amelyek csúnya vagyoni hercehurcává fajulnak. Mindkét fél számára megoldást jelenthet, ha időben határozunk arról, kit mi illet, ha különválnak az utak - korábban egy pár, Andrea és Gábor történetén keresztül mutattuk be a házassági szerződés fontosságát >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek A tanulónak 34 ezer forint egy óra – ennyit keres egy autós oktató Németországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 10:41
„Anyagilag hatalmas előrelépést jelentett az autós oktatói munka.”
Személyes pénzügyek Éremes tudni: összehangolják a különböző lakástámogatásokat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 2. 10:31
Megjelent a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekében, hogy az érdeklődők maximálisan ki tudják használni együttesen is az egyes támogatási formákat.
Személyes pénzügyek Új részletek derültek ki Orbán Viktor nagy bejelentéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 12:28
A Kormányinfón árult el részleteket Gulyás Gergely.
Személyes pénzügyek Még 3 százaléknál is olcsóbb lehet az új lakáshitel
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 09:39
Beindulhat a verseny a bankok között.
Személyes pénzügyek Mennyit hozhat a kormány legújabb dobása?
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:55
Érezhető támogatás lehet az érintetteknek.
Személyes pénzügyek Megvan a legújabb csodafegyver: Orbán Viktor elárulta, mi az
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:13
Új intézkedést jelentett be.
Személyes pénzügyek Főhet a feje a nyaralni induló autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 11:06
Megjött az árak alakulásáról szóló hír.
Személyes pénzügyek Lakásvásárlás fele annyi pénzből? Lesz, akinek ez is összejöhet
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 09:36
Igaz, ehhez egy „szuperkombó” kell, az összes jelentősebb kedvezmény igénybevételével.
Személyes pénzügyek Még a családi titkainkat is kibeszéljük a privátbankárunkkal – és jó okunk van rá
Izsó Márton - Gáspár András | 2025. július 29. 10:14
Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó – szóba kerülnek adózási és jogi kérdések, de akár a családi ügyek, magánügyek vagy épp a gyerekek dolgai is. Klasszis Podcast Fodor Bélával, az MBH Bank Private Banking egyedi értékesítés és partneri kapcsolatok igazgatójával.
Személyes pénzügyek Online csalások: végre jó hírt kaptak a bankok ügyfelei
Herman Bernadett | 2025. július 28. 11:17
Láthatóan hatnak az átutalási limitek, hiszen csökken a sikeres pénzforgalmi visszaélések által okozott károk értéke Magyarországon. Ám a jegybanki statisztikák­ szerint a sikeres visszaélések száma még mindig nagyon magas az elektronikus pénzforgalomban, tehát változatlanul kiemelten fontos, hogy az ügyfelek különös gonddal vigyázzanak a számláikhoz, kártyáikhoz tartozó egyedi azonosító adataikra, mert így előzhető meg a legtöbb online csalási kísérlet.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG