2p
1999 óta nem haltak meg annyian az év első két hónapjában, mint idén. Közben kevesebb gyermek született, mint egy éve - nagyot ugrott a természetes fogyás.

A januári kiugró halálozási adat után februárra sem javult sokkal a helyzet: januárban 25, februárban pedig 20%-kal többen vesztették életüket, mint az előző év azonos hónapjában.

A születések száma - a szökőnap-hatás figyelembevételével - eközben 0,5 százalékkal csökkent az év első két hónapjában tavaly január-februárhoz képest, így a természetes fogyás jóval gyorsabb most, mint egy évvel ezelőtt: ez két hónap alatt 12 388 fő volt, 4979-cel több az egy évvel korábbinál - ez 67 százalékos növekedést jelent egyetlen év alatt.

14,5 ezren megszülettek, 27 ezren meghaltak

Aggodalomra semmi ok?Az adatsor akkor lenne riasztó, ha valamiféle trendszerűség lenne a folyamatban, de eddig ilyenről szó sincs. Egy-egy kiugró hónap máskor is előfordult (ahogy vannak kedvező hónapok is, szokatlanul alacsony halálozási adattal), de a tényleges helyzetet akkor látjuk, ha az éves számokat nézzük - gyorselemzésünk a januári adat után >>

Az év első két hónapjában 14 582 gyermek jött világra, ami 321-gyel maradt el a 2016. január–februári születésszámtól. Eközben a halálozások számának tavaly szeptember óta tartó emelkedése tovább folytatódott. 2017. január–februárban 26 970-en vesztették életüket, ami nagymértékű, 21%-os emelkedést, számszerűen 4658-cal több elhunytat jelent az egy évvel korábbihoz képest. 1999 óta ez a legmagasabb első kéthavi halálozási érték.

A 2017. év eleji jelentős halálozási többlet hátterében – a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan – most is a tetőző influenzajárvány állhatott a KSH értékelése szerint.

Kevesebb házasságot kötöttek

A házasságkötések száma 2017. január–februárban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. Az év első két hónapjában anyakönyvezett 3227 frigy 12%-kal, számszerűen 431-gyel volt kevesebb az egy évvel korábbinál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának visszaesése kisebb mértékű, 9,9% volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetés Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:51
Tavaly szeptember óta nem láttak ilyet.
Makro / Külgazdaság Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:06
Meredeken emelkedik az olajár, csak idő kérdése, hogy a hatások Magyarországra is megérkezzenek?
Makro / Külgazdaság Nincs meglepetés Kínában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:28
Maradnak a rekordalacsony kamatok.
Makro / Külgazdaság Heves vita várható hétfőn a parlamentben – Magyar Péter indítja a napot
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:42
Csak egy törvényjavaslat kerül napirendre, de lesz azért miről vitázni.
Makro / Külgazdaság Néhány óra alatt meg is találta Sulyok Tamás utódját Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:51
Hétfőn már fel is kéri Polgár Juditot, a valaha volt legeredményesebb női sakkozót köztársasági elnöknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG