A lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet módosítása szerint aki szocpol támogatást vett igénybe, annak 10 évre, míg a fiatalok otthonteremtési támogatása esetén 5 évre kell az állam javára jelzálogjogot bejegyezni a lakásra; a bejegyzésről az a bank gondoskodik, amely a támogatást folyósította.
A fiatalok otthonteremtési támogatása abban tér el a szocpol támogatástól, hogy bővítésre és nagyobb lakásra történő cserére is felvehető, továbbá a támogatás a vételár 70 százalékáig terjedhet.
A módosítás részletesen leírja, hogy miképpen kell visszafizetni a szocpolt a kincstár számára, ha az említett 10, illetve 5 éven belül a lakást lebontják, eladják, harmadik személynek átengedik, illetve nem lakás céljára hasznosítják.
Hogyan jár az állami támogatás?
A közlönyben megjelent másik jogszabály a lakás-takarékpénztári törvény végrehajtási rendeletét módosítja. Ezek szerint egy személy egy évben csak egyszer juthat lakás-takarékpénztári állami támogatáshoz, függetlenül attól, hogy egy vagy több pénztárnál van szerződése. Egy épületre társasház vagy lakásszövetkezet által kötött szerződés esetén (cikkünket kiegészítettük - a szerk.) csak egy szerződés alapján jár támogatás. Ennek elérése érdekében az általános szerződési feltételek kiegészülnek a következővel: a pénztári előtakarékoskodó hozzájárul igényjogosultságának - és a megtakarítás, valamint támogatás lakáscélú felhasználásának - ellenőrzéséhez szükséges adatai kezeléséhez. Így a Kincstár ellenőrizni tudja, hogy történt-e a jogosulatlan igénybevétel.
Fontos kivételek
Fontos, hogy nem számít jogosulatlannak a támogatás újbóli igénylése, ha az adott naptári évben az utolsó, töredék megtakarítási év miatt utalnak át másodszor állami támogatást. Szintén jár az újabb állami hozzájárulás, ha a töredék megtakarítási év után járó állami támogatás utalását követően, azonos naptári évre vonatkozóan igényelnek ugyanazon személy javára másik olyan lakás-előtakarékossági szerződésre állami támogatást, amelyre korábban még nem igényeltek (feltéve, hogy ezen másik szerződés igényléssel érintett megtakarítási éve a korábbi szerződés igényléssel érintett megtakarítási idejét követően kezdődött el).
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
7 órája
-
Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
8 órája
-
Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
8 órája
-
Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
8 órája
-
Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
9 órája
-
Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
9 órája
-
Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
9 órája
- Mennyit drágultak a a Lidl, a Penny és az Aldi üzletei?
- Bebetonozhatja az uniós forrásokat ellenőrző igazgatót a korábbi fideszes államtitkár
- Donald Trump bukása komoly piaci felfordulást hozhat
- Radó Péter oktatáskutató: Az új költségvetés ellenére marad az eddigi beteg rendszer
- Látványos következménnyel járt az Otthon Start kivezetése
- Elutasították a Fidesz és a Mi Hazánk jelöltjét a közmédia új testületébe
- Lesz mit elemeznie Lannert Juditnak: átfogó kép érkezett a magyar közoktatásból
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
Tovább gyűrűzik az alkotmánybíróság körül kialakult botrány.
Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
A Duna House adatai szerint októberben húsz százalékkal több ingatlan cserélt gazdát.
Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
A Gránit Alapkezelő a NAV-hoz fordul, hogy pontos tulajdonosi adatokat tisztázzon.
-
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38 -
Tizenkét év után ugyanannyiért árulja luxusvilláját a Minecraft milliárdosa2026. november 1. 18:15 -
31 millió dollárért vett manhattani penthouse-t a divatmilliárdos2026. november 1. 10:12
További hírek >
-
Nagyot álmodnak a magyar vállalkozók, de fillérekből akarnak piacvezetők lenni
17:04
-
70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
15:34
-
Újra teljes gőzzel termel a paksi atomerőmű egyik blokkja
15:09
-
Három évtizede alig volt példa ekkora hiánycsökkentésre
14:11
-
Már havi 170 ezer autót ad el külföldön a BYD
12:34
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
2026. november 2. 05:44
-
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
2026. november 2. 19:50
-
Dráma a Velencei-tónál
2026. november 2. 08:48
-
Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
2026. november 2. 14:28
-
A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
2026. november 2. 09:57

